2022. március 12., 10:17

Könyveket fogadtak örökbe Hidaskürtön

Több száz antikvár könyv lelt új otthonra Hidaskürtön. A KaKaDu Polgári Társulás ingyenes könyvbörzét szervezett, a rendezvényből szívesen teremtenének hagyományt.

Könyvbörze
Galéria
+6 kép a galériában
Fogadd örökbe a könyvet. Kutrucz László, a könyvek barátja.
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Vonzó és szimpatikus rendezvénnyel állt elő a hidaskürti KaKaDu Polgári Társulás. Közel ötszáz magyar és félszáz szlovák kiadványt rendeztek el asztalokon a helyi kultúrházban, és arra invitálták az embereket, jöjjenek, nézzenek körül, élvezzék a könyvek látványát és fogadjanak örökbe könyveket.

Kutrucz László, a szervezet elnöke elmondta, közel egy évvel ezelőtt könyvkuckót állítottak fel a hidaskürti kultúrház bejáratánál. A faházikót egy helyi ezermester fiatalember készítette el, kora ősszel sikerült is kihelyezni, és már az első napokban lehetett látni, hogy óriási sikere van. Sok könyv bele sem fért a kuckóba, ezeket a polgári társulás tagjai saját raktárukban helyezték el. Kaptak is nagyobb könyvadományokat helyi és környező lakosoktól.

Könyvbörze
Fogadd örökbe a könyvet! A polgári társulás legifjabb tagjával
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Így jött az ötlet, ha már raktáron van több száz könyvünk, akkor ne porosodjanak ott, hiszen nem azért vannak. Kiállítottuk őket és ingyenes könyv csereberére hívtuk az embereket, hogy a könyvek új gazdára találhassanak”

– nyilatkozta Kutrucz László, akivel a könyvbörze után beszélgettünk. A rendezvény nagyon sikeresnek bizonyult, több mint száz lakos érkezett, hogy körülnézzen, és vitték is el magukkal a könyveket.

Könyvbörze
Fogadd örökbe a könyvet!
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A kiadványok között a szépirodalom remekműveitől kezdve a könnyed, bulvár, romantikus irodalomig minden műfaj megtalálható volt. Kutrucz László mosolyogva elárulta, bizony ő is beleszeretett egy szép Egri csillagok kötetbe, ezt örökbe is fogadta, hiszen a kedvenc olvasmánya. A polgári társulás tagjai elmondták, a gyerekkönyvek iránt a legnagyobb a kereslet, az újabbak rögtön el is kelnek már a könyvkuckóból.

Könyvbörze
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.