2020. március 21., 14:03

Komáromi piaci körkép járvány idején - Képgalériával

Heti két alkalommal, szerdán és szombaton látogatható az Annam Centrum Kft. által működtetett komáromi nagypiac. Egyelőre koronavírus járvány idején is, bár a megszokottnál kevesebb, többnyire védőmaszkot és gumikesztyűt viselő eladóval, vásárlóval üzemel. Mustránk során, betartva az egymás közti egyméteres távolságot, néhányan hajlandóak voltak nyilatkozni portálunknak.

Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Miközben a virágboltok a vonatkozó központi rendelet értelmében zárva tartanak, páran csokrokat vásároltak szeretteik sírjára, családtagjaiknak vagy önmaguknak – ekképp lopva egy kis örömet saját lelkükbe a tavasz első napján.

Két nyugdíjas virágárus hölgy a ma7.sk-nak elárulta: 25 kilométeres távolságból érkeztek Komáromba, mert a megélhetésük a rokkant- , illetve öregségi nyugdíjukból nagyon nehezen biztosítható, kell tehát egy kis mellékes. Jóindulatúan figyelmeztetem őket arra, hogy a koronavírus járvány alatt elsősorban az idősebbeknek kell nagyon elővigyázatosnak lenniük és inkább odahaza maradniuk. Az anya és lánya páros fiatalabb tagja szomorkásan válaszolt:

„Szerdán nem piacoztunk, pedig Sándor- és József-nap táján talán a mainál nagyobb forgalmat bonyolítottunk volna le. Ma azonban 25 kilométeres távolságból azt remélve utaztunk Komáromba, hogy szert teszünk egy kis bevételre. Igaz, hogy drága az üzemanyag, de ha már sok munkával termesztettük a virágokat, meg kell próbálnunk valahogy eladni azokat. Ráadásul mára hirdették meg az asztalbérlés napját, amire évente egy alkalommal kerül sor. Egy asztalért évi 180 eurós bérleti díjat kell fizetnünk, továbbá minden alkalommal, amikor árusítunk, az általunk lefoglalt helyért négyzetméterenként további 2 eurót kérnek tőlünk. Ezen a soron olcsóbban bérelhetők asztalok, mint a másik, sokkal forgalmasabb soron, ahol licitálnak az asztalokra, s mindig az győz, aki többet tud fizetni. Nos, ha a vírusjárvány miatt a közeljövőben bezár a piac, az asztalbérletet akkor sem kapjuk vissza. Sajnos, a forgalmunk egyre kisebb, pedig kellene egy kis mellékes.  A két félárva gyerekemet is el kell tartanom“ – mondta el a védőmaszkot és gumikesztyűt is viselő hölgy, aki azonban a nevét nem akarta elárulni.

Komáromi piaci kö(ó)rkép – járvány idején
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Tőle azt is megtudtuk, hogy a piac üzemeltetője kora reggel még nem engedte őket kirakodni, de később változtatott a döntésén.

„A főbérlő azzal érvelt, hogy talán holland virágokat árusítunk, s azokkal terjeszthetjük az esetleg külföldről behozott koronavírust. Felajánlottuk neki: eljöhet hozzánk megnézni, hogy mi valóban sajátkezűleg termesztjük a virágokat. Azt gondolom, mivel azokat senki sem eszi meg, kevésbé veszélyesek, mint az itt árusított tojás, zöldség- és gyümölcsfélék, valamint hús- , sajt- és mézkészítmények. Mi is félünk a járványtól, de amíg a hatóságok engedik, jövünk piacozni“ – fogalmazott.

A Hetényről bejáró N. Lajos bácsi szintén régi motorosnak számít a komáromi piacon.

„ A vietnámi piactulajdonos azt mondta, csak akkor zárja be a piacot, ha a nagy bevásárló központokra is lakat kerül. Tudatosítjuk a járványveszélyt, de amíg a hatóságok nem vonják vissza az engedélyünket, és az egészségünk engedi, megpróbáljuk eladni a sajátkezűleg termesztett zöldséget, gyümölcsöt, palántákat. Gondolom, ha majd a Komáromi járásban is bebizonyosodik a fertőzés, akkor a piacot is bezárják. Tény, hogy a korábban megszokottnál kevesebben mernek idelátogatni, de akik mégis kijönnek, azok biztos vesznek is valamit, nem csak bámészkodnak. Előzőleg ugyanis a piacozás nem csak a bevásárlásról szólt, hanem közös szombat délelőtti családi programnak számított, amikor a sarki lángossütőnél meg is ebédeltek a látogatók. A lángosos már érthető okból bezárt, a vásárlók pedig csak gyorsan megveszik, ami kell nekik, aztán továbbállnak. Bízva abban, hogy ennyi levegőzés talán nem árt nekik!“ – nyilatkozta a friss saláta- és újhagymakupac mögül az ugyancsak csökkenő bevételre panaszkodó árus.

Komáromi piaci kö(ó)rkép – járvány idején
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A nekünk Erzsi néniként bemutatkozó, Lajos bácsival szemközt, javarészt saját készítésű befőtteket árusító asszonykától megtudtuk, 13 kilométernyi távolságról utazgat a komáromi piacra. Úgy véli, a szabad ég alatt kevésbé veszélyes árusítani és vásárolni, mint fedél alatt, összezárt tömegben.

„A piacozásnak az is az előnye, hogy itt az esetleg fertőzött kilincset és a bevásárló kocsikat, kosarakat sem kell megérinteni. Nem hajolunk közel a vevőkhöz, akik itt biztosítják be a vitaminszükségletüket. Azt hangoztatják, hogy enni ilyenkor is kell, s mivel minket ismernek, szívesebben vásárolnak tőlünk, mint a nagyáruházaktól. A védőmaszk- és kesztyűviselet pedig nálunk is természetes. Senki se ítéljen el, de kisnyugdíjasként nagy szükségem van a piaci többletbevételre, ahogy több ismerősömnek is“ – magyarázta.

Beszélgetésünk hallatán egy ifjabb vásárló megjegyezte: „Nagyon sajnálatos, hogy az itteni árusok többsége éppen idős ember, akik a járvány idején a legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak. Megértem, hogy nagy szükségük van az itt szerzett pár euróra. Egyrészt ezért, másrészt azért vásárolok tőlük, mert mindig friss termékeik vannak. Amíg az illetékesek engedélyezik a piac nyitvatartását, addig legalább rendszeresen és alaposan fertőtleníthetnék a térséget, ahogy azt már Magyarországon több áruház környékén és más közterületen is teszik. Ezzel mindnyájunkat megóvnának az esetleges fertőzéstől“.

Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.