Kisfilmek Palástról
A palásti Permeo polgári társulás jóvoltából a napokban három kisfilm jelent meg a világhálón. A magyar kormány támogatásával készült, Palástot és környékét bemutató videók ide kattintva tekinthetők meg.

– fogalmazta meg kérdésünkre a Permeo polgári társulás elnöke, egyben a település polgármestere, Köpöncei Péter.
A Bodó Károly által elkészített kisfilmek a falu történelmébe nyújtanak betekintést, de természetesen szó esik bennük a Szent György tiszteletére szentelt, 1898-ban épült római katolikus templomról és a Palásthy Ferenc császári tábornok által épített kastélyról is, amelyben manapság a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola működik.
A pályázati forrásból a tanösvényen gyomtalanítottunk, rendbe hoztuk, illetve korszerűsítettük az emlékparkban található pihenőhelyet, a támogatás másik részéből egy nyári vigadalmat szerveztünk volna meg, de ez a koronavírus-járvány miatt sajnos nem sikerült”
– mondta Köpöncei Péter.
