Királyi szövetségesek
Királyrév község hivatalosan is csatlakozott a Szent Király Szövetséghez, ezzel újabb felvidéki településként lépett be a Szent Istváni örökséget ápoló nemzetközi közösségbe. A szövetség célja a történelmi és kulturális hagyományok ápolása, a Kárpát-medence Szent Király nevét viselő települései közötti kapcsolatok erősítése.

A szövetség 1997-ben alakult meg Szent István fejedelemmé választásának 1000. évfordulójára emlékezve. Az alapító nyilatkozatban Erdély, Szlovákia (Felvidék) és Magyarország több olyan községe szerepelt, melyek neve utalást hordoz Szent Istvánra vagy a „Szent Király” elnevezésre.
A csatlakozás révén Királyrév bekerült azon települések közösségébe, melyek célja a nemzeti és kulturális önazonosság megőrzése, valamint a határokon átívelő együttműködés elmélyítése. A szövetség évente tart találkozókat, általában augusztus 15-e körül, lehetőséget biztosítva a személyes kapcsolatok kiépítésére, fiatalok közötti csereprogramokra és közös kulturális rendezvények szervezésére is.
– nyilatkozta a friss szövetség tag, Királyrév polgármestere, Agócs Gergely. Hozzátette, Királyrév településre is sor kerül majd a jövőben a szövetség találkozójának megszervezői sorában.
A Szövetség legfőbb szerve a a társult települések mindenkori polgármestereinek közgyűlése, amely évente legalább egy alkalommal szervez találkozót. Az összejövetel a lehetőség szerint minden évben más társult településen kap otthont.
Királyrév bekapcsolódása újabb lépés afelé, hogy a felvidéki magyar közösségek aktívan bekapcsolódjanak a nemzetközi magyar együttműködésekbe. A szövetségi tagság lehetőséget kínál a falu számára arra, hogy hagyományait szélesebb körben mutassa be, és új kapcsolatokra tegyen szert más, hasonló örökséggel rendelkező településekkel.
A Szent Király Szövetség tagsága jelenleg három országra terjed ki: Magyarországra, Szlovákiára és Romániára. A szövetség szimbolikus jelentőségű kezdeményezés, amely Szent István örökségét nem csupán történelmi, hanem közösségi és jövőbe mutató értékként kezeli.
A felvidéki települések sorában Királyrév az ötödik tagtelepülés. A szövetség tagjai még Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály és Sajókirály. Királyfiakarcsa és Vágkirályfa az alapítók közé tartoznak – jegyzi az alapító okirat.