2021. január 25., 13:31

Királyhelmecen is van Covid-osztály

A ’60-as évek közepén épített királyhelmeci kórház ugyan a kis intézmények közé tartozik, de Bodrogköz szívében fontos szerepet tölt be a gyógyításban, a koronavírus megjelenése óta pedig erőn felül teljesít.

Előbb az országos tesztelés idején felvállalta, hogy leteszteli valamennyi alkalmazottját és azok családját, ami 1200 embert jelent. Azóta pedig heti több napon áll a rendelkezésére azoknak, akik tudni szeretnék, nem fertőződtek-e meg. Míg korábban a fertőzésben megbetegedetteket Tőketerebesre, Kassára vagy Nagymihályba irányították, ma már a szűkös lehetőségek ellenére ebben az egészségügyi központban is kialakítottak egy Covid-osztályt, amelyet december 21-én adtak át rendeltetésének. A kórház igazgatónőjét, Klára Hencelovát, illetve a belgyógyászat főorvosát, Judita Chachaľakovát az új osztályról, illetve a fertőzéssel kapcsolatos kérdésekről kérdeztük.

Bő két hónapot dolgoztak azon, hogy a Covid-osztályt az egykori utókezelő helyén létrehozzák, mondja az intézmény vezetője.

Az épületrész saját bejáratot kapott, a 15 ágyas osztály mellé pedig egy saját orvosi rendelőt is kialakítottunk. Ideiglenesen orvosokat és nővéreket helyeztünk át ide az intenzív osztályról, a belgyógyászatról és a sebészetről. Igyekeztünk a legtapasztaltabb kollégákat kiválasztani, hiszen nemzetközi normák alapján dolgozunk, és megfeszített tempóban kell végezniük a feladatokat. A minisztérium három lélegeztetőgépet bocsátott a rendelkezésünkre. Az osztálynak van saját röntgengépe is. Alkalmazottaink természetesen megfelelő védőfelszerelésben dolgoznak.

Az igazgató elárulta, ahhoz, hogy megtudják, hogyan kell egy Covid-osztálynak kinéznie, a főorvos látogatást tett Kassán a Louis Pasteur Egyetemi Kórházban, ott ismerte meg az általuk kialakított osztályt, majd a kórházuk két alkalmazottjával együtt részt vettek egy továbbképzésen is.

Vakcina híján hogyan folyik itt a gyógyítás? – kérdeztük Chachaľaková belgyógyász főorvost.

– A Covid–19 vírussal fertőzött betegek négy kategóriába sorolhatók. Az első kettőnél elegendő az otthoni karantén, ha szükséges, paracetamoltabletta szedését tudjuk ajánlani. Fontos a sok folyadék, a magas dózisú C- és D-vitamin bevitele. A betegség harmadik fázisánál, amikor tünetként már a fulladás is jelentkezik, fontos, hogy a beteg felkeressen  bennünket. Először a rendelőben átesik egy alapos vizsgálaton, majd az eredményei alapján betegsége súlyossága szerint besoroljuk  a megfelelő fokozatba. Az alattomos vírus kiválthatja a trombózis keletkezését, károsíthatja a vesét, a szívet, a tüdőt. A vérvétel, az infúzió és az esetleges röntgen után kiértékeljük az eredményeket. Ilyenkor dől el az is, hogy a páciens kaphat-e antivirotikumot. Akinek be kell feküdnie a Covid-osztályra, azzal a nemzetközi előírások szerint járunk el. Állapotáról naponta tájékoztatjuk a hozzátartozóit. Az igazgatónő már említette, hogy a legképzettebb szakembereket irányítottuk át erre az osztályra, hiszen az itt végzett szolgálat roppant kimerítő. A nővérek szerepe is megnő, hiszen félóránként ellenőrzik a betegek állapotát, majd az orvosnak jelentik, mit tapasztaltak. Van, aki a gépi lélegeztetést figyeli. Nagyon nehéz megtalálni azt az adott pillanatot, amikor a gépi lélegeztetés már nem halasztható tovább.

A királyhelmeci kórházban ugyanakkor nemcsak a betegek gyógyítását, hanem a fertőzöttek kiszűrését is rendszeresen végzik.

Mivel a Bodrogközben is jelentősen megnövekedett a fertőzöttek száma, a kórház bejáratánál PCR-, az  udvaron pedig antigéntesztelést végzünk. Bár az időpontok már többször módosultak a felmerülő igényekhez igazodva, pillanatnyilag PCR-tesztet hétfőn, szerdán és csütörtökön készítünk, antigéntesztet pedig a hét minden munkanapján 10 és 18 óra között. Az érdeklődés jelentős, az elsőből mintegy 100, a másodikból 300 mintavétel készül naponta, ezek átlagosan 10 százalékban bizonyulnak pozitívnak

– mondja az igazgatónő. – Ha a körzeti orvos küldi hozzánk a pácienst, a tesztelés ingyenes, ha az illetőnek van rá szüksége, akkor 70 eurót kell érte fizetnie.

Január 7-én itt is elkezdődött az egészségügyi alkalmazottak oltása. Az első nap 128 oltást adtak be a Pfizer-BioNTech vakcinából.

– A kórházi alkalmazottakon kívül első körben felajánlottuk még az oltóanyagot a körzeti orvosoknak és a nyugdíjasotthonok alkalmazottainak – mondja Hencelová.

– Laboratóriumunkban az ellenanyagok kimutatása is zajlik, egyelőre csak kórházon belül. Sőt, koronavírussal fertőzött kismamák szülésére is felkészültünk. A munkánkkal szeretnénk bizonyítani, hogy a mi orvosaink sem rosszabbak más kórházak orvosainál. Ez az időszak valóban nagyon nehéz, hiszen jó ideje már 24 órás készenlétben állunk, a fertőzés miatt mindig kiesnek néhányan közülünk, tehát mindenki meglehetősen fáradt és leterhelt. Ugyanakkor jó kapcsolatot ápolunk a környező kórházakkal, és ha dicséretet kapunk, hogy a feladatokat jól teljesítjük, az a jelen helyzetben különösen gyógyír a lelkünknek, és előrevisz valamennyiünket.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/3. számában)  

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.