2021. december 15., 16:31

Kihelyezett oltóközpontokat biztosítanak a Galántai járás falvaiban, a 300 eurós óra azonban ketyeg

Kihelyezett oltóközpontokat biztosít több mátyusföldi falu. A fő cél, megkönnyíteni a harmadik oltás felvételét az idősek és a mozgáskorlátozottak részére. Kérdés azonban, győzik-e az idősek oltásra való beregisztrálását december 31-ig ahhoz, hogy azok megkapják a kormány által ígért 300 eurót.

oltás Pfizer
Illusztrációs felvétel
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Több Galántai járásban található falu szervez kihelyezett oltást január első napjaira. Ehhez magáncégek által működtetett mobil oltóközpontok szolgáltatásait veszik igénybe. Nagyszombat megye a koronavírus második hullámának idején nagy segítséget nyújtott az önkormányzatoknak azzal, hogy mobil oltóközpontokat hozott létre, és igény szerint kiküldte azokat a falvakba, ezzel biztosítva az első és második oltás felvételének lehetőségét.

A megye reagál

Berényi József, a megye alelnöke elmondta portálunknak, jelenleg már nagyon sok lehetőség van arra, hogy az emberek felvegyék az oltást, a megyében mostanra főleg a dunaszerdahelyi, illetve a galántai járás falvaiból mutatkozik némi igény a mobil oltóközpontok berendezése iránt.

A megye alelnöke elárulta, lehetséges, hogy a megye januárban biztosít mobil oltóközpontokat, de eléggé csökkent az érdeklődés ezek iránt a megye többi járásában.

Királyrévben a lakosság kérte a harmadik oltást

Királyrév polgármestere, Agócs Gergely a lakosok folyamatos érdeklődésére reagálva úgy döntött, egy vágsellyei magánvállalat szolgáltatásait kihasználva megbízást ad kihelyezett oltóközpont berendezésére - minden 18 év feletti lakos számára, akinek az első, a második, vagy a harmadik adag beadása az aktuális. A kihelyezett oltóközpontot január 7-én rendezik majd be a királyrévi kultúrházban. Jelentkezni rá január 3-ig lehet a királyrévi községi hivatalban. A polgármester hangsúlyozta, fontosnak érezte biztosítani a folyamatosságot. Az oltás a Pfizer oltóanyagával történik majd, ebben az esetben a harmadig adag beadása csak azokat érinti, akik előzőleg Pfizerrel, Astra Zenecával, vagy Sputnikkal lettek beoltva.

Az önkormányzat biztosítja a helyet és az adminisztrációt. Az oltócsapat a súlyosan mozgáskorlátozottakhoz ki is száll, de az adminisztrációt a községházán kell majd intézni – magyarázta a polgármester.

Elmondta, az érdeklődés nagy, pár nap alatt már hatvanan regisztráltak. Regisztráció után a környező falvak lakosait is beoltják. A polgármester azonban hozzátette, az ötletre a mikrorégió falvai is reagáltak, Nádszeg és Alsószeli is szervez kihelyezett oltóközpontot január elejére.

Szorít az idő

Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere látja az ürömöt is az örömben. Mint mondja, van azért egy kis bökkenő. Az oltást január hatodikára szervezték meg Alsószeliben, de a kormány által kiadott rendeletben december 31-ig be kell lennie regisztrálva a harmadik oltásra annak az idős lakosnak, aki meg akarja kapni a 300 eurós „oltási juttatást”.

A kihelyezett oltóközpont értesítése szerint viszont a regisztrációt csak akkor végzik el, mikor a polgár reálisan is megkapja az oltást. Ebben az esetben a nyugdíjasok kicsúsznának az időből.

„Mindig nagy egészben kell gondolkodni. Le fogok ülni és átgondolom, hogyan lehetne ezt a problémát sikeresen és hatékonyan megoldani. Ahogy itt működnek a dolgok, lehet magától is megoldódik a kérdés, vagy még változtatnak ezen a rendeleten” – magyarázza Kovács Lajos, aki biztos abban, hogy meg fogják tudni oldani ezt a kérdést is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.