Kherndl Antal, Budapest hídjainak láthatatlan őre
A 19. század végén Budapest világvárossá válásához nemcsak politikai akaratra és tőkére volt szükség, hanem olyan elméleti tudásra is, amely lehetővé tette a kor legmodernebb építményeinek, a monumentális Duna-hidaknak a megalkotását. E tudomány egyik hazai úttörője a zselízi születésű Kherndl Antal volt, akinek neve talán kevésbé ismert a nagyközönség előtt, ám munkássága nélkül a mai főváros látképe egészen másképp festene.
Kherndl Antal a zürichi Műegyetemen szerzett diplomát 1864-ben. Itt a grafosztatika (a mérnöki szerkezetek grafikus úton történő számítása) megalapítójának, Carl Culmann professzornak lett a közvetlen munkatársa. Amikor 1867-ben hazatért, olyan friss és nélkülözhetetlen tudást hozott magával, amely itthon akkor még hiánycikknek számított. Mindössze 27 éves volt, amikor a pesti műegyetem rendes tanárává nevezték ki. 1869-től víziút- és vasútépítéstant, 1881-től hídépítéstant tanított, pályafutása során azonban nemcsak oktatott, hanem aktív formálója is volt a magyar mérnöki közéletnek: egyik alapítója, titkára, később tiszteletbeli tagja lett a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnek. 1884-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1889-től rendes tagja. 1887-ben a kereskedelemügyi minisztérium műszaki tanácsának tiszteletbeli tagja lett, 1891-től pedig a földművelésügyi minisztériumban szervezett vízügyi műszaki tanács tagjaként tevékenykedett.
Kherndl nem csupán elméleti szakember volt, hanem korának legfontosabb műszaki kérdéseiben is döntő szava volt. Szakértőként ő vizsgálta meg a Szent István-bazilika beszakadt kupoláját. Megállapította, hogy a katasztrófát nem az anyaghiba, hanem a hibás tervezés okozta, mivel a tartópillérekre nehezedő erők a pillér talpán kívül estek.
Később ő vált a nagy budapesti hídépítések legfőbb szakmai bírálójává. Az ő ítélete volt a döntő a Margit híd, a Ferenc József (ma Szabadság) híd és az Erzsébet híd nemzetközi pályázatainál. Kortársai szerint tudásával még a legnevesebb külföldi mérnököket is ámulatba ejtette. Munkássága két ikonikus budapesti híd sorsát is alapvetően meghatározta. Kherndl elméleti kutatásai a statikailag határozatlan reakciójú tartókról közvetlenül segítették az eredeti Erzsébet híd méretezését. Szakmai tekintélye is hozzájárult ahhoz, hogy a külföldi tervek helyett végül magyar tervezésű híd épüljön. Ő volt az, aki már 1887-ben jelezte a Lánchíd elöregedését. Amikor az 1910-es években sor került a híd teljes újjáépítésére, a tervezők Kherndl számításait és grafosztatikai elméletét használták fel. Ennek köszönhető, hogy a híd szerkezete megerősödött, miközben az eredeti, kecses formája megmaradt.
A grafosztatikában elért úttörő elméleti megállapításait 1897-ben Marczibányi-díjjal jutalmazták, 1905-ben megkapta a Mérnök Egylet aranyérmét és 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia nagydíját is elnyerte. Kherndl Antalt 1910-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem (az Eötvös Loránd Tudományegyetem elődje), 1915-ben a Műegyetem fogadta díszdoktorává.
„Kherndl olyan egyéniség volt a magyar mérnöki kultúrában, mintha egy, a határainkon túl is, messzire világító fáklya lett volna” – fogalmazta meg Rosta István a Kiemelkedő korszakok Magyarország tudománytörténetében című írásában.
Halálakor, 1919-ben az Akadémia így emlékezett rá: „Kherndl Antal azok közé a szeretetreméltó, fenkölt gondolkodású férfiak közé tartozott, kik teljes tudatában vannak annak a megismerésnek, hogy bármely tudomány és képesség, és annak bármely alkalmazása is, végczéljában és végeredményében mindig arra szolgál, hogy az emberi életet, akár értelmi, akár erkölcsi, akár gyakorlati tekintetben emelje, nemesítse, tökéletesítse, szóval mindinkább az emberhez méltóvá tegye.”
Zselíz méltó módon őrzi a híres mérnök és tanár emlékét; a város főterét ma szobra díszíti, s nevét egy utca is viseli.
Megjelent a Magyar7/19. számában.
