Kevesebb pénz, több feladat
A koronavírus-járvány rendkívüli helyzetet teremtett az önkormányzatok gazdálkodásában is. A Pénzpolitikai Intézet (IFP) előrejelzései szerint két hónapos korlátozások esetén Szlovákia GDP-je 7,2 százalékkal csökken, míg a legrosszabb forgatókönyv 12,5 százalékos visszaeséssel számol. Azzal kevés elemzés foglalkozik, hogy mit jelent ez az önkormányzatok esetében.
Az általunk megkérdezett Fülekpüspöki, Béna és Füleksávoly községek vezetése a vírus megjelenését követő intézkedéseknek és korlátozásoknak a kezdetektől megpróbáltak eleget tenni. Az önkormányzatok válságstábot hoztak létre, amely a helyi igényeknek megfelelően a rendkívüli helyzetet próbálja orvosolni. A sport- és kulturális rendezvényeket mindenhol beszüntették vagy elhalasztották, a szentmiséket felfüggesztették, az óvodákat, iskolákat mindenütt bezárták, a hivatalok rövidített nyitvatartással működnek. Mindhárom önkormányzat bebiztosította lakosai számára a textil védőmaszkot, amit a helyi alkalmazottak és önkéntesek készítettek.
Plébániaközség lévén, Fülekpüspöki erkölcsi felelősségének tartotta, hogy valamilyen formában megtartsa a szentmiséket, hiszen ebben az embert próbáló helyzetben a lelki táplálék biztosítása sokak számára jelenthet megnyugvást.
– mondja Noskó László polgármester, hozzátéve, hogy a csatornán a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb információkat is el tudják juttatni a lakosokhoz.
A községben a válságkezelő intézkedések zömét a polgármester és a hivatali alkalmazottak végzik. A falu első embere szerint a helyiek nagy része kulturáltan és felelősségteljesen áll hozzá az új helyzethez. Vannak viszont problémás rendeletek, amelyek betartatása akadályokba ütközik. A közrendet a helyi polgárőrség felügyeli. Számukra komoly kihívást jelent a csoportosulás megelőzése és a személyes napi kontaktus lecsökkentése a köztereken, árulja el a polgármester. A szociálisan hátrányos helyzetű lakosok problémáit is napi szinten kezelik. A roma terepmunkások biztosítják, hogy eljussanak hozzájuk az igényelt gyógyszerek. Az egyedül élő nyugdíjasok számára összehangolják az ebéd kiszállítását. Igyekeznek a falu minden rétegét lefedni.
Fülekpüspöki esetében eddig nem mutatkoztak komolyabb többletköltségek. Gondot okozott viszont a közmunkások leállítása, hiszen a közterületek takarítását továbbra is biztosítani kellett. Ehhez az „Út a munkaerőpiacra” program segítségével április 1-jétől sikerült hét alkalmazottat teljes állásban fölvenni. A projektben 95%-os költségtérítésre jogosultak, így a fizetésük minimális többletköltséget jelent a falu számára, viszont minden munka el van végezve. És bár a falu, amit tud, projekteken keresztül finanszíroz, mégis szükség volt megszorító intézkedések bevezetésére.
– nyilatkozza a község első embere.
Marcinkó Zoltán, Béna polgármestere szerint sok esetben több feladat hárul a hivatali alkalmazottakra, mint azelőtt. Ezért a munkaidő csökkentésével sem ért egyet, hiszen akik a falu és a hivatal ügyeit intézik, azoknak nem lett kevesebb a dolguk. Ezen a területen tehát nem szeretnének spórolni. A legtöbb alkalmazottat valamilyen projekten keresztül foglalkoztatják, így az ő bérüket az állam biztosítja. Amíg ezek a támogatások érkeznek, addig nem gondolkodnak megszorításokban. Amíg a bércsökkentésről nem lesz állami döntés, addig helyi szinten nem szeretnének módosításokat végrehajtani.
– mondja Marcinkó Zoltán, hozzátéve, a már leszerződött beruházásokat természetesen végigviszik. Ilyen például a halottasház tetőszerkezetének a felújítása. A költségvetésben ugyanakkor megspórolnak minden olyan beruházást, ami nem létfontosságú.
Füleksávolyban a napokban tesztelték a külföldről hazatérő lakosokat. A 34 teszteltből senkinél sem állapítottak meg fertőzést.
Ferencz Gyula polgármester lapunknak elmondta, a járvány a tervezett költségvetést vélhetően felborítja, hiszen a részadó is csökkent. Akiket projekten keresztül alkalmaznak, azoknak tudják fizetni a bért, a többi foglalkoztatott sorsa pedig az állami döntéstől függ. A közmunkaprogram Füleksávolyban is szünetelt, de májustól újra kezdődhet. A községben a május végére tervezett nagyszabású falunap elmarad, a jövőbeni megtartása a járvány alakulásától függ. Erre az évre tervezték továbbá a községi hivatal szigetelését, illetve egy Interreg projekten keresztül a tájház belső felújítását. Hivatalos döntés ebben még nem született, meglátják, hogy a mostani helyzet mit tesz lehetővé. Aggasztó ez a bizonytalanság, teszi hozzá a polgármester.
Az idősek és a karanténban levők részére az élelmiszer kiszállítását és a bevásárlást Füleksávolyban is biztosítják, de a polgármester a további igényeknek is megpróbál eleget tenni. Hiszen most az a legfontosabb, hogy aki teheti, maradjon otthon, ezáltal nem veszélyezteti sem a saját, sem a mások egészségét.
És bár a vírus lapzártánkig Nógrádban még nem ütötte fel a fejét, ahhoz, hogy ez így is maradjon, az önkormányzatok napi szinten megkövetelik a lakosoktól a kötelező előírások betartását.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/18. számában.