2022. szeptember 6., 08:20

Kétszáz éve született Dacsó Pál

Kétszáz esztendeje, 1822. május 4-én született a Nagykürtösi járásban található Dacsókeszi meghatározó személyisége, keszihóczi és dacsólami Dacsó Pál.

Dacsó Pál
Fotó: Czibula Gyula

A Korponai-fennsík lábánál elterülő, korábban Keszihocznak is nevezett Dacsókeszit évszázadokon át az a Dacsó család birtokolta, amelynek ősei egy törzsből eredtek a lukanényei Lukákkal. A település éppen e család kapcsán kapta a Dacsókeszi nevet.

Dacsó Pál jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte; tanulmányainak befejeztével Pest megye akkori híres alispánja, Szentkirályi Móricz mellett lett patvarista, vagyis joggyakornok. Miután ügyvédi oklevelet szerzett, a pozsonyi rendi országgyűlésben Wartensleben Antal távolléti megbízottja lett, hogy aztán Hontban aljegyzőként kezdje meg működését. 1849-ben a megye főjegyzője volt, már a szabadelvű párt tagjaként. A korponai és a németi régió küldöttjeként országgyűlési képviselőként is tevékenykedett.

„Hazafiságáért, jelleméért annyira becsülték őt ellenfelei is, hogy a Hontvármegyében dúló politikai küzdelemben az ő személyét kíméletlenül sohasem bántották” – méltatta őt a Nógrádi Lapok és Honti Híradó. „Dacsó Pál, ez a ritka műveltségű férfiú több európai nyelvet folyékonyan beszélt. Igazi keresztény ember, akinek szívében folytonosan szent szeretet lángolt. Emellett nagy és buzgó hazafi, rajongó óhaja volt, hogy 16 millió embernek nyelve legyen magyar; de azért minden más nemzetiség irányában, európai műveltségénél fogva, lojális és diszkrét.”

2022. június 18-án – a Csemadok helyi alapszervezete, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya és a helyi evangélikus gyülekezet – a Jövőképünk a múlt tükrében című rendezvényen emlékezett a község jeles szülöttjére. Amint azt a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke, Cibuľa Gyula megfogalmazta, kötelességük megőrizni örökségét, hogy vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül egyesítette Dacsókeszi közösségét.

Zuzana Alcnauerová evangélikus lelkész szlovákul, Andor Csaba történész pedig magyar nyelven idézte fel Dacsó Pál életútját és sokoldalú politikai és   közéleti tevékenységét. Az előadások végén a résztvevők megtekinthették a helyi evangélikus templom megépítését is támogató Dacsó Pálról készült portré reprodukcióját, amelynek eredetije a selmecbányai múzeumban található.

„A helyi kulturális központban megtartott rendezvény nem titkolt célja volt a falu múltjának feldolgozásával, megismerésével, a kultúra megtartó és ösztönző erejével erőt és bizalmat nyerni emberi tartásunkhoz, megmaradásunkhoz” – fogalmazta meg a Kürtös nevű havilap szerkesztője, Bodzsár Gyula.

A Szent István-rend kiskeresztes lovagja, Dacsó Pál 1890 júliusában, életének 68. évében Szliácson hunyt el. Végső nyughelye a dacsókeszi temető északkeleti részén található, ahol egy fekete színű márvány obeliszk emlékeztet a falu egykori földbirtokosára.

Megjelent a Magyar7 2022/35.számában.


 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.