2021. január 31., 20:35

Keszegfalván és Gútán is több fertőzöttet találtak, mint egy héttel ezelőtt

Bár egyre többen fanyalognak az ismétlődő tömeges Covid-19 tesztelések miatt, a múlt hétvéginél rosszabb mai első Komáromi járásbeli végeredmények is azt bizonyítják, hogy a járványhelyzet még nem enyhült, sőt, több pozitív eset derült ki, mint egy héttel korábban.

Keszegfalva mintavevő csapata
Fotó: Facebook
Gúta

Gútán ezen a hétvégén összesen 4691 személyt teszteltek, és 72 fő mintavétele lett pozitív, ami 1,53 százalékos fertőzöttséget jelent. Ez 0,29 százalékkal több a múlt hét végi tesztelés során mutatkozott 1,24 százalékos pozitivitásnál. További olyan településeken is érdeklődtünk, ahol már szintén véget ért a lakosság újabb tömeges szűrése.

„Gúta városban a január 30-án tesztelt 3037 személy közül 37-nél derült ki pozitivitás, ami 1,22 százalékos fertőzöttséget jelentett. Ma pedig 1654-en vettek részt az ingyenes tesztelésen, ahol 35 pozitív eset volt, s az 2,11 százalékos fertőzöttségnek számít.

A két nap folyamán 4691 lakos szűrésére került sor, s összesen 72 fő mintavétele lett pozitív, ami 1,53 százalékos fertőzöttséget jelent.

Ez 0,29 százalékkal több a múlt hét végi tesztelés során mutatkozott 1,24 százalékos pozitivitásnál“ – tudtuk meg Koczkás Beától, Gúta alpolgármesterétől.

Hozzátette: napközben Komáromból újabb teszteket vittek Gútára, ahol egy ideig úgy tűnt, hogy arra a fokozódó érdeklődés miatt szükségük lesz, de végül megmaradt az utószállítmány.

Keszegfalva

A Komáromhoz közeli Keszegfalván szombaton 598 személyt teszteltek, 12 esetben pozitív eredménnyel, ami 2,01 százalékos fertőzöttségi arány. Vasárnap pedig 273 személy vett részt a tesztelésen, s 6 esetben mutatkozott pozitív eredmény, ami 2,20 százalékos fertőzöttségnek számít.

A két nap folyamán tehát összesen 871 mintavétel történt, 18 pozitív eset derült ki, így 2,07 százalékos fertőzöttség mutatkozott

– tette közzé a végeredményt Keszegfalva a saját közösségi oldalán. Egy héttel ezelőtt kedvezőbb végeredmény született: akkor két nap alatt összesen 5 személlyel többet, 876-ot teszteltek, ám csak 10 pozitív eset derült ki, ami 1,14 százalékos fertőzöttségi aránynak számított.

Sajnos ez az eredmény nem kedvező számunkra, de bízzunk benne, hogy rövidesen jobb lesz!

Köszönjük a szolgálatot teljesítő csapatok önfeláldozó, kitartó és szakszerű munkáját, s az Önök által tanúsított fegyelmet a várakozásnál és a tesztelés során!

Csak közös összefogással és felelősségteljes hozzáállással tudjuk megfékezni a járványt! Bízzunk egymásban, együtt sikerülni fog! Mindenkinek kitartást és jó egészséget kívánunk!“ – kommentálta a jelenlegi végeredményt a faluvezetés.

Bátorkeszi

"Bátorkeszi alapiskolájában és közösségi központjában

két-két tesztelő csoport csak szombaton végezte a mintavételt, azon 1526-an vettek részt, s 26 pozitív teszteredmény mutatkozott, ami 1,7 százalékos fertőzöttséget jelent.

A máshonnan érkezőket sem utasítottuk el, s körükben 4 pozitív teszteredmény született. Egy héttel korábban nálunk 1789 személyt tesztettek, és 27 pozitív eset derült ki, ami akkor 1,5 százalék körüli arány volt“ – mondta el Labancz Roland, Bátorkeszi polgármestere.

Úgy véli, a hétvégi tesztelésekbe már mindenütt eléggé belefáradtak az egészségügyi és adminisztratív dolgozók, akiknek hétköznap a munkahelyükön is helyt kell állniuk.

Fontos a pozitív esetek kiszűrése, de bármeddig nem várható el ugyanazoktól az emberektől, hogy folyamatosan a hét minden napján rendelkezésre álljanak.

Véleményem szerint a további teszteléseket a katonák segítségével vagy más módon kellene biztosítania az államnak. Az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a szűrés érdemi részére, vagyis a pozitív esetekkel kapcsolatos kontaktuskutatásra, ilyen módon megelőzve a továbbfertőződést” – fejtette ki.

Bár két kisgyermek apjaként és további idős, illetve beteg emberek hozzátartozójaként elég nagy kockázatot vállal azzal, hogy valamennyi pozitív teszteredményt kapott lakossal elbeszélget, ám azt a gócpontok felderítése érdekében mégis megteszi.

Jövő csütörtökön pedig újrateszteljük a pozitív esetek azon rokonait, ismerőseit, akikkel a napokban kapcsolatba kerültek. Az is sajnálatos, hogy a vonatkozó jogszabály értelmében a patikába, az orvoshoz vagy az élelmiszerboltba akár a fertőzött személyek is elmehetnek, pedig ekképp másokat is megfertőzhetnek.

Mindenkinek sokkal komolyabban kellene vennie a saját karanténkötelezettségét, mert egyébként képtelenség visszaszorítani a Covid-19 járványt“

– nyilatkozta Bátorkeszi első embere.  

Ógyalla

Ógyallán szombaton és vasárnap összesen 3349-en vettek részt az ingyenes mintavételen, körükben 36 esetben mutatkozott pozitivitás, ami 1,07 százalékos fertőzöttséget jelent

– tudtuk meg Hamran Máriától, a város alpolgármesterétől, aki örül a múlt hetinél jobb végeredménynek.

„Egy héttel ezelőtt 3283-an teszteltették magukat, s akkor 55 pozitív eredmény lett, ami 1,67 százalékos fertőzöttségi arány. Tehát most kevesebb fertőzött személyt szűrtünk ki. Mivel sokan arra számítanak, hogy a tömeges tesztelés a következő hét végén folytatódik, ezért az egészségügyi és adminisztratív dolgozók közé már most többen feliratkoztak“ – nyilatkozta az alpolgármester.

Hozzáfűzte: a város nevében ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik hozzájárultak e tesztelés zökkenőmentes lebonyolításához. 

Naszvad

Naszvadon szombaton összesen 650-en vettek részt a mintavételen, körükben 3 pozitív eredmény született, ami 0,46 százalékos fertőzöttségnek minősül. Vasárnap 720-an teszteltették magukat, és közülük 6-an voltak pozitívak. Tehát

az eddig tesztelt 1370 személy közül 9 minősült fertőzöttnek, ami 0,65 százalékos arány – tudtuk meg Molnár Zoltán polgármestertől.

Hozzátette: a Komáromi járás legifjabb városában a szűrés hétfőn 20 óráig tart, s holnapra még mindig lehet regisztrálni.  

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.