Keserédes tanévzáró beszélgetés Fehér István alapiskolai igazgatóval
Véget ért a zökkenőkkel teli tanév, amit a jelenléti és az online oktatás váltakozása jellemzett. Ez alkalommal a 150 tanulóval és 20 pedagógussal működő Bátorkeszi Kováts József Alapiskola igazgatójával, Fehér Istvánnal beszélgettünk a gondjaikról, örömeikről és az intézményben megvalósult jelentős eseményekről.
Önöknél hogyan telt a járványhelyzettel is nehezített, 2021/22-es tanév? Mi valósulhatott meg a terveikből?
A jelenléti oktatás ismétlődő többhetes kiesése rányomta bélyegét a működésünkre és a gyerekek lelkületére is. A hatékonyabb oktatás csak a tavaszi szünet után indulhatott be, amikor visszatérhettünk az iskolaépületbe. A szűk négy hónap alatt pedig igyekeztük behozni az online oktatással párosuló, addigi lemaradást. Hiú ábránd azt hinni, hogy egy falusi iskola valamennyi tanulójának van net-hozzáférése, laptopja. Hát nincs, s azok hiánya gátolta a távoktatást. Az egyes tantárgyakból feladatlapokat készítettünk, amelyeket a postaládánkból elvihettek a szülők, akik a kitöltött lapokat vissza is hozták.
Ekképp sosem derült ki, hogy a gyerekek azokat egyedül vagy családi segítséggel oldották-e meg, ezért reálisan értékelhetetlen az ilyen teljesítmény...
A járványügyi szigor idején a környékbeli iskolák rendezvényein és a hagyományos versenyeken kívül több saját programunk is elmaradt. Annak enyhülése után e téren is igyekeztük behozni a lemaradásunkat, s az egyes megmérettetéseken szép eredményeket értek el a tanulóink. Továbbá Hívogat az iskola... címmel játékos foglalkozásra hívtuk a végzős ovisokat, akiknek a szülei pedig az elsőseink nyitott óráin is jelen lehettek. Március 28-án a diákjaink részt vettek a budapesti Szent István Bazilika Altemplomában, az Aranycsapat 1952-es Helsinki olimpiai diadalának 70. évfordulója tiszteletére megtartott rendezvényen. A legendás tizenegyes emléke előtt tisztelgett a Kárpát-medence ifjúsága, a Kárpátia Sport Polgári Társulás, az Aranycsapat Testület, a BVE Sporttörténelmi Csoport és az MTK Baráti Kör szervezésében. Majd pünkösdhétfőn meghívtuk az iskolánkba koncertezni és táncházat tartani a Hárompatak zenekart, amely immár tizenöt éve a tájainkon szokatlan hangszereken moldvai és gyimesi csángó népzenét szólaltat meg. A volt gimis diákom, Illés Gábor (furulyák, koboz) jelenleg a következő hazai, csángó és magyarországi zenészekkel játszik együtt: Angyal Réka (ének, tánc), Pok Attila (furulyák), Szamek Lili (hegedű, gardon), Szendi Róbert (dob). Az esemény Magyarország Kormánya támogatásával, a Csoóri Sándor Program keretében valósult meg. Sokáig tartana beszámolnom valamennyi rendezvényünkről...
Emlékezetes teremavató ünnepséget is tartottak az iskolájuk két néhai, kiváló pedagógusa emlékére. Kérem, annak a részleteiről is szóljon!
Az eseményre március 4-én, nagy érdeklődés közepette került sor. Akkor az iskolánkban 41 éven át magyar nyelvet és irodalmat oktatott, id. Sidó Szilveszterről (Nagymácséd, 1928.XII.31 - Bátorkeszi, 2000.II.23. - a szerk. megj.) a szépen felújított és kibővített könyvtárunkat neveztük el, amelybe hazai pályázati pénzből a napokban 20 ezer euróért vásároltunk könyveket. Megjegyzem: a község összesen 90 ezer eurót nyert az iskolánk könyvtárának, nyelvi laboratóriumának és informatikai szaktantermének a teljeskörű felújítására és korszerű berendezésére. Visszatérve a teremavatóhoz: Szili bácsi a járási és kerületi hivataloknál tanúsított bátor kiállása és a közösségért való munkálkodása miatt is a tantestület közkedvelt tagja lett. Később járási tanfelügyelőként, helyi CSEMADOK- és szakszervezeti elnökként, amatőr rendezőként, műsorvezetőként, pályaválasztási tanácsadóként és az iskola könyvtár vezetőjeként is szívvel-lélekkel munkálkodott... Az a volt tanterem, amely évtizedeken át a zongorás szólampróbák helyszínéül szolgált, pedig azóta Karátsony Imre (Réte, 1928. június 24 – Pozsony,1985. április 3. - a szerk. megj.) karnagy és zenepedagógus nevét viseli, aki 34 évig dolgozott az iskolánkban. Az 50-es években falunkban megalapította, majd a versenyeken is sikerre vitte az alsó- és felsőtagozatos iskolai kórust.
Azok állandó résztvevői voltak a háromévente megrendezett galántai Kodály Napoknak, s 1966-75 között jómagam is kórustag voltam.
Majd egy felnőtt kórust is létesített, s mindazokat a korai haláláig vezényelte. Egyik alapítója és élete végéig állandó tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának. Kórusvezetőként és pénztárosként aktívan kivette részét a helyi Csemadok-munkából. Rendszeresen készített hangfelvételeket az énekkarok és a szólisták által betanult dalokból, melyek a halála után véletlenül kerültek elő, így megmaradtak az utókornak. A Magyar Rádió volt zenei szerkesztője is elkészítette a kórusunk egyik felvételét, amelyet a rádió műsorára tűzött. Nos, a teremavató ünnepségen a két jeles pedagógus volt kollégái és azon meghívott kórustagok is jelen voltak, akik régen szólóban, duóban vagy trióban énekeltek. Nem kérdés, hogy mindkét tanítónk gazdag szellemi örökséget hagyott hátra, s a munkásságuk követendő példaként szolgál mindannyiunk számára. Útmutató lámpások voltak, akik a diákjaikat nem csak tudással vértezték fel, hanem igaz magyar embereknek is nevelték őket - minket.
Az említett nyelvi laboratórium felettébb kapóra jött egy országos szlovák nyelvi program megvalósítása során...
A miénk a somorjaival és a nagymegyerivel együtt egyike volt annak a kiválasztott három hazai magyar alapiskolának, amelyekben a szlovák nyelv oktatásának új, a korábbiaknál hatékonyabb, gyakorlatorientált módszerét próbálta ki a szaktárca. Az ötévesnek indult programot, amely célul tűzte ki az államnyelv nem anyanyelvként történő tanítását, a pandémia miatt hatévesre hosszabbították meg. A program kezdeményezői ezen iskolák tapasztalatait a pedagógusok által készített feladatlapokkal, kép- és hanganyagokkal együtt egy szlovák nyelvű könyvben összesítették, amit vélhetően a többi magyar tannyelvű iskolába is eljuttatnak. Persze, az új nyelvi labort a magyar, angol és német nyelv oktatása során is alaposan kihasználjuk.
Mire fókuszáltak a tanév utolsó napjaiban, s mire számítanak az új tanévben?
Június 29-én elballagtak a végzőseink, akik tantermeit előzőleg szépen feldíszítették a nyolcadikosok. Szándékosan külön búcsúztattuk őket, mert 30-án már a figyelem a többi évfolyam által elért szép eredményekre és az ő jutalmazásukra irányult. Persze, sosem csak a legtehetségesebb diákjaink sikereire figyelünk. Például most ért véget az a 3 éves minisztériumi program, amely jóvoltából a csökkentett képességű tanulókkal asszisztensek is foglalkozhattak. Mivel korábban e célból Nyitra megyénél mi is sikeresen pályáztunk, a kért 7 asszisztens helyett három éven át 0,7 fő bérköltségét térítették meg.
Bár a közreműködésükre továbbra is szükség lenne, s ismét kérvényeztük ezt a lehetőséget, de csak augusztus végén tudjuk meg azt, hogy az újabb asszisztens(ek) részére a következő tanévben mekkora bérkeretet kapunk, ha egyáltalán kapunk.
Ez a halogatás senkinek sem jó, mert pár nap alatt nehéz megfelelő asszisztenst találni, minden kolléga most szeretné tudni azt, hogy ősztől lesz-e munkája. Azt is reméljük, hogy a következő tanévben már sem pandémia, sem „háborús infláció“ nem gátolja a jelenléti oktatás normális menetét, s lassacskán visszatérünk a megszokott, régi kerékvágásba.
