2021. január 5., 11:41

Kerékpárutak építését tervezi Kassa megye

A következő időszakban kerékpárutak építését, illetve az építkezések előkészítését tervezi Kassa megye, amely erre a célra 2,3 millió eurót különített el.

cyklochodnik6551.jpg
Fotó: TASR

Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke elmondta,

úgy döntöttek, az eddiginél intenzívebben kívánnak foglalkozni ezzel a kérdéskörrel.

„Ez azt jelenti, rendezzük a tulajdonjogi viszonyokat, elkészítjük a projektdokumentációt, illetve megvalósítjuk magát az építkezést” – fejtette ki hozzátéve, mindezt természetesen anyagi lehetőségeik keretén belül.

Trnka szerint a megye eddig csak egyfajta koordinátorként vett részt a kerékpárutak építésében, az előkészítő munkálatok és a megvalósítás terhe a városok és falvak vállát nyomta.

Egyszerűen arra jutottunk, hogy ez így nem működik, a településeknek nincsenek erre forrásaik.

„Talán egyedül Kassa városa tud elkülöníteni némi pénzt erre, de a többieknek csak a különféle alapok maradnak, más nem” – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint jelenleg készül a zempléni Széles-tó körüli kerékpárút egy szakaszának projektdokumentációja. Rövidesen kiírják a közbeszerzést egy Hernádszentistván (Družstevná pri Hornáde) melletti szakasz projektdokumentációjára is, ha ez az út elkészül, Kassa észak felé rákapcsolódhat az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózatra. Elkezdődnek a Kassa és Eperjes, illetve a Rozsnyó és Krasznahorkaváralja közötti, valamint az Iglóról a Szlovák Paradicsomba vezető bicikliút előkészítési munkálatai.

Trnka közölte,

a megyében intenzíven megkezdődik az EuroVelo hálózatához kapcsolódó kerékpárutak építése, amire eddig nem volt lehetőség.

„Remélem, egy-két éven belül már láthatók lesznek munkánk eredményei” – mondta a megyeelnök.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.