2021. március 29., 12:12

Keleten egy mákszemnyivel rosszabbak a teszteredmények az előző hetihez képest

A Bodrogközben is túl vagyunk már a folyamatos hétvégi tesztelés 10. körén. Az eredmények továbbra sem rosszak, hiszen minden esetben egy százalék alatt vannak, bár az elmúlt két hét egészen kiváló eredményéhez képest most a 16 megkérdezett település közül mindössze öt községben nem találtak fertőzöttet. Ezek Kis- és Nagykövesd, ahol 397 illetve 432 fő vett részt a tesztelésen, Kistárkányban 550, Kisgéresben 459, míg Ladmócon 181 személy.

A bolyi tesztelők

Legjelentősebben Tiszacsernyőben romlott a helyzet, ahol az elmúlt héten 1593 személyből mindössze 4 fertőzöttet találtak, míg a hét végén az 1568 tesztelőből 15 lett pozitív. Királyhelmec is tartja jó eredményét, hiszen hétvégén 2495 személyből összesen 6 fertőzött személyt találtak, és ez csupán egy fővel több az előző hetinél.

Leleszen legutóbb mindenki negatívnak bizonyult, most 443 főből 2 fertőzöttet szűrtek ki. Borsiban sem volt korábban fertőzött, most 496 emberből 3 az lett. Bélyben az elmúlt héten mindenki negatív volt, most a 622 személyből egy fertőzöttnek bizonyult. Bodrogszerdahely az elmúlt hetet szintén remekül zárta, hiszen egyetlen fertőzöttet sem találtak, ezúttal viszont 1122 személyből kettő az lett.

Battyánban 488 fő vetette magát alá a tesztelésnek, ebből egy pozitív lett, Zétényben 330 személyből szintén egy, Nagygéresben 422 főből kettő, Bolyban 368 ember közül egy. Nagytárkányban ugyanakkor javult helyzet, hiszen az előző heti eredményhez képest/ 584/2/ most 577 ember vett részt a mintavételen, s mindössze egy fertőzöttet találtak. Ezen eredmények tükrében érthető, hogy a Tőketerebesi járás is kikerült a fekete járások sorából. Kelet-Szlovákiában már csupán a Gölnicbányai és a Poprádi járás tartozik a legveszélyeztetettebbek sorába.

Nagyhét lévén arra is kíváncsiak voltunk, vajon az ünnepi hétvégén is lesz-e mintavétel. Nos, vannak települése (pl. Kisgéres, Bély, Bodrogszerdahely), ahol úgy döntöttek, szombaton még tesztelnek, másutt viszont azt a felsőbb utasításoktól teszik függővé. A járás illetékesei pillanatnyilag nem tudnak érdemben nyilatkozni ezzel kapcsolatosan.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.