Kassára is ellátogatott a Petőfi-busz - KÉPEKKEL
Kassára is ellátogatott a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumbusza, az Átröpűlök hosszában hazámon című, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója, illetve az ehhez kapcsolódó emlékév alkalmából készült vándorkiállítás.
![2023-04-24 - Kassa, Petőfi-busz, vándorkiállítás, Petőfi-emlékév, Petőfi 200](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2023-04/_dsc3710.jpg?itok=GL5VIaKr)
Az utazókiállítás kiemelt célja, hogy minél több honfitársunkhoz juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját. A kiállítás címét adó mottó a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.
A múzeumbusz a napokban már több felvidéki helyszínen járt, most Magyarország kassai főkonzulátusának szervezésében a héten további tíz településre látogat el. Első állomása Kassa volt, ahol a Thália Színház előtt várta a látogatókat, nagy érdeklődés mellett. Délelőtt a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, illetve a Szakkay József Szakközépiskola, azaz az Ipari diákjai, délután pedig a Csemadokkal együttműködve a felnőttek fedezhették fel a rendhagyó kiállítást.
– mondta Hetey Ágota főkonzul. Hozzátette, a busz keddtől a Bodrogközbe megy, ott nyolc településen várja majd a látogatókat, ezután pedig visszajön a Kassa-környéki járásba, ahol befejezi egyhetes körútját.
Szikora Patricia múzeumpedagógus, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) munkatársa kiemelte, a kiállítás jellegéből adódóan olyan településekre is eljuthat, ahol a diákságnak, illetve a tágabb látogatói közösségnek nincs lehetősége megtekinteni egy ehhez hasonló tárlatot, meglátogatni egy múzeumot.
A gyerekek nagyon élvezik, nagyon lelkesen járják végig a kiállítást, önállóan, kutakodva tudják megfejteni a rejtélyeket. A kisebbekkel igyekszünk sokat játszani, hogy valamennyit ők is megértsenek ebből. Most épp egy középiskolás osztály van fent a buszon, őket alapvetően más hangon szólítjuk meg, inkább egy rendhagyó irodalomóra formájában ismerik meg a tárlatot” – magyarázta Szikora Patricia.
Az említett középiskolás osztály a Szakkay József Szakközépiskolából érkezett. A diákok szerint érdekes volt a kiállítás, amely által a költő titkaiba is bepillanthattak.
– mondta Estefán Vanda.
„Nagyon érdekes volt, olyan dolgokat tanulhattunk meg Petőfiről, amitől az iskolában nem esik szó: kis titkait, kedvenc ételét, mit csinált szabadidejében, fényképeket is láthattunk róla. Szerintem nagyon érdekes volt” – tette hozzá Radványi István.
Nem a Petőfi-busz az egyetlen program, amely az idei emlékév kapcsán Magyarország kassai főkonzulátusa szervezésében jut el a közönséghez. Márciusban a költőt bemutató tablókiállítás több városban is bemutatkozott, a napokban pedig a János vitéz (h)arcai című múzeumpedagógiai foglalkozás jutott el Kassa megye több magyar iskolájába.
![2023-04-24 - Kassa, Petőfi-busz, vándorkiállítás, Petőfi-emlékév, Petőfi 200](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/2023-04/_dsc3675.jpg?itok=60Pevzqa)