Kassán felkészülten várják a halottak napját
A kassai Köztemetőben és a Krematórium területén minden készen áll mindenszentek ünnepére és a halottak napjára. A temetők tovább tartanak nyitva, illetve az oda tartó tömegközlekedési járatokat is megerősítik.
A Köztemető, valamint a Krematórium és az Urnaliget november 1-jétől 8-áig minden nap, az ünnepnapokat is beleértve, 7.00 és 22.00 óra között tart nyitva. November 9-től a temetők téli nyitvatartásra váltanak, ekkortól naponta csak 17.00 óráig lesznek látogathatók. Mindkét helyszínen az ügyfélirodák is a szokottnál tovább tartanak nyitva.
A Krematóriumnál felújították a járdákat és korszerűsítették a közvilágítást, intelligens LED lámpákat használva.
– mondta Jaroslav Polaček főpolgármester.
A város emlékeztetett, hogy a sírhelyek keresésében a látogatóknak segítségére lehet a „virtuális temető”, amely elérhető a Köztemető digitális információs kioszkjában vagy Kassa város GISPLAN-rendszerében. Ennek segítségével meg lehet találni a sírhely pontos helyét és fényképét. A városi zöldterület-kezelő vállalat (SMsZ) teljeskörűen feltérképezte a Köztemetőt, a Krematórium melletti temetőt, a kolumbáriumot, az Urnaliget, illetve a kegyeleti emlékerdőt (A hamvak temetőn kívüli elhelyezésére alkalmas, természetes környezetben kijelölt terület. Az elhunyt hamvai egy környezetbarát, biológiailag lebomló urnában kerülnek elhelyezésre az előzetesen kiválasztott fa gyökereinél. Kassán – Szlovákiában Zólyom után második városként – 2021 novemberében nyílt kegyeleti emlékerdő).
– közölte Marta Popríková, a városi zöldterület-kezelő vállalat igazgatója.
A halottak napi időszakhoz hagyományosan részleges közlekedési korlátozások is kapcsolódnak. A Temető utcának egy résztét november 2-ig lezárják. Változik a közlekedési rend a temető felső bejáratánál, az Ungvári utcában is, ahol november 4-ig egyirányúsítják a forgalmat, és az utca mindkét oldalon lehet parkolni.
A város vezetése a Kassai Közlekedési Vállalattal (DPMK) együtt azt ajánlja a lakosságnak, hogy a kegyeleti helyek megközelítéséhez vegyék igénybe a megerősített tömegközlekedési járatokat. Október 30. és november 2. között a 12-es, 16-os és 33-as autóbuszvonalakon nagykapacitású járművek közlekednek, és megerősítik a 9-es villamosvonal kapacitását is. November 1-jén és 2-án a 33-as járat a Krematóriumhoz 60 perces időközönként közlekedik, nagykapacitású busszal, a Köztemetőhöz pedig a 54-es autóbusz hétvégén 30 perces időközönként, külön menetrend szerint fog járni.
A városi rendőrség fokozza járőrszolgálatát a temetők környékén. Elsősorban a közrend fenntartására, valamint a közlekedés biztonságára és folyamatosságára összpontosítanak. A gépkocsivezetőket türelemre intik, illetve kérik, figyeljenek az ideiglenesen kihelyezett jelzőtáblákra. Egyúttal arra figyelmeztetnek, hogy az autókban ne hagyjanak iratokat, mobiltelefonokat, táskákat, kézitáskákat.