Kassa tavaszi színekbe öltözik – Több mint 150 ezer virág borul virágba
A tavasz beköszöntével ismét virágdíszbe öltözik Kassa. A közterületeket 157 ezer virág díszíti majd, emellett több mint 170 új fát és 500-nál több cserjét is elültetnek.
A tavaszi ültetés keretében a városi zöldterület-kezelő vállalat (SMsZ) munkatársai több mint 170 új fát és több mint 500 cserjét ültetnek el. A legtöbb fát, szám szerint 36-ot a Nyugat városrészben ültetik, ezt követi Észak (33) és Dél (28). Az Óvárosban 24, a Tóvárosi lakótelepen 21, a Téhány lakótelepen 18, a Dargói hősök lakótelepen pedig 11 új fa teszi szebbé a zöldfelületeket.
A tavaszi virágdísz nagy részét, csaknem 92 ezer hagymás növényt még ősszel ültettek el. Ebből 51 ezret kézzel, virágágyásokba, 41 ezret pedig géppel, közvetlenül a gyepfelületekbe helyeztek ki. Az üvegházakban jelenleg mintegy 65 ezer egynyári és balkonnövényt nevelnek, amelyeket fokozatosan ültetnek ki a városi ágyásokba és edényekbe, a tervek szerint május elejétől. Elsősorban muskátlikra, begóniákra, petúniákra, bársonyvirágokra, rézvirágokra és nebáncsvirágokra számíthatnak a város lakói és a látogatók.
– mondta Jaroslav Polaček főpolgármester.
Az ültetések mellett rendszeres karbantartási munkák is zajlanak. Az elmúlt napokban a dolgozók a homokozók és játszóterek tisztítására és karbantartására összpontosítottak. A homokot rendszeresen fellazítják, vízzel átöblítik, minőségét pedig a Regionális Közegészségügyi Hivatal ellenőrzi.
A szökőkutak április és május fordulóján indulnak újra
Kassa városa a városi zöldfelület-kezelővel együttműködve folytatja a szökőkutak felkészítését az új szezonra. Már a téli hónapokban alapos ellenőrzésen és karbantartáson estek át a berendezések. Ezekben a napokban a végső helyszíni ellenőrzések zajlanak. Elindításukat hagyományosan április és május fordulójára tervezik.
– mondta a városi zöldfelület-kezelő igazgatója, Marta Popriková.