Kassa: Polaček nyolcpárti koalíció jelöltjeként indul, a Szövetség is támogatja
Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere nyolc párt támogatásával indul az őszi helyi önkormányzati választásokon, hogy megvédje tisztségét. A pártok, melyek 41 fős közös jelöltlistát állítottak, hétfőn együttműködési megállapodást írtak alá.

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Sme rodina, a Szövetség, a NOVA és a Roma Koalíció Pártja (SRK) alkotta koalícióhoz csatlakozott az OĽANO, illetve a Dobrá voľba a Umiernení nevű párt is – közölte a pártok hétfői sajtótájékoztatóján Lucia Gurbáľová, a KDH kassai városi elnöke, az említett koalíció vezetője.
Jaroslav Polaček elmondta, több hónapon át tárgyaltak arról, hogy a pártok támogassák abbéli igyekezetét, hogy megvédje főpolgármesteri tisztségét az őszi helyi önkormányzati választásokon. „Hatalmas kompromisszumokra került sor, minden egyes politikai párt, minden egyes vezető részéről. Együtt fogunk működni, egyetlen nagy csapatot alkotunk” – fogalmazott Kassa főpolgármestere.
