Július 9-én RFeszt Ragyolcon
A füleki székhelyű Iuvenis Neogradiensis és a Kultfeszt polgári társulás idei első fesztiválja a július 9-én megvalósuló RFeszt lesz a ragyolci cselédudvarban. A szervezők a napokban jelentették be a rendezvény fellépőit.

Szvorák Dávid, a Kultfeszt elnöke, a fesztivál szervezője a ma7-nek elmondta: 2019-ben szervezték meg először a fesztivált, akkor több mint 1200-an vettek részt rajta, ami egy 1500 fős faluban nagy számnak mondható, ezért nem volt kérdés a folytatás.
– nyilatkozta.
Ahogyan tavaly is tervezték, az Ipolymenti Fesztivállal együtt szeretnék megvalósítani a rendezvényt, ennek azonban még kérdéses a dátuma.
„Széles összefogás körvonalazódik a rendezvény körül, ugyanis nemcsak a falu vezetése és a helyi Csemadok lesz társszervezője, hanem a Losonci járási Csemadok is, sőt szeretnénk további társulásokat is bevonni a szervezésbe” –hangsúlyozta.
Nemtetszését fejezte ki azonban a járványügyi korlátozások kapcsán, melyek megnehezítik a rendezvényszervezők életét, hiszen heti szinten, sokszor átgondolatlanul változnak a szabályozások.
– emelte ki.
Az RFeszt után augusztus 26-29. között rendezi meg a csapat a legnagyobb eseményét, a VárLak Fesztivált, amelyre gazdag és igényes programot állítottak össze. 15 koncerttel, rengeteg gyerekprogrammal és előadásokkal várják majd az érdeklődőket.