2020. december 15., 10:14

Jövőre a Nyitra megyei utak burkolata főleg a déli járásokban újul meg

Lezajlott a Nyitra megyei önkormányzat 23. képviselő-testületi ülése. A testület elfogadta a jövő évi költségvetést, amely kiegyensúlyozott, hiszen a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt 275 millió 546 ezer euró szerepel.

A kiadási oldal legnagyobb része a dologi kiadásokat foglalja magába, mivel a beruházási költségek 10 millió 435 ezer eurót tesznek ki. Ez utóbbi tartalmazza a megyei utak 2021-ben megvalósuló burkolat-felújítását 7 millió € összegben, a megpályázott EU-támogatások önrészét, ezen belül a megyei II. osztályú utak IROP-ból támogatott burkolat-felújításának önrészét, amelyet a megye saját költségvetéséből fedez.

Itt rendkívül fontos körülmény – amely egyúttal a járványt követő gazdasági hanyatlás egyetlen kedvező következménye – ,hogy a lezajlott közbeszerzések hihetetlenül alacsony beruházási, kivitelezési árakat generáltak.

Ezért a II/509-es Bajcs és Párkány, valamint a Szalka-Ipolypásztó közötti útszakaszok mellett teljes burkolatfelújítás valósulhat meg EU-támogatásból a Komárom-Gúta, valamint a Gúta-Vágsellye közötti II. osztályú utakon. Ugyanis ezek teljes dokumentációját a megyétől bekérette az IROP irányító hatósága.

Ami a megyei II. és III. osztályú utak megyei költségvetésből történő burkolat-felújítását illeti, 2021-ben a felújításra kerülő útszakaszok 68 százaléka Nyitra megye déli négy járásában, a Komáromi, az Érsekújvári, a Lévai és a Vágsellyei járásban található. Ami a jövő évi megyei költségvetés dologi kiadásait illeti 265 millió 111 ezer € összegben, azok a megye által fenntartott, illetve támogatott intézmények méltó körülmények közötti üzemeltetésére adnak lehetőséget, anyagi fedezetet. A járvány gazdasági következményeinek lesújtó hatása ellenére.

Több hónapos egyeztetéseket, tanácskozásokat követően a megyei önkormányzat jóváhagyta Nyitra megye felkészülését a regionális fejlesztés terén az EU-támogatás lehívására a 2021-2027 közötti időszakban. Ezen kívül a megyei képviselő-testület elfogadta a megye integrált területfejlesztési stratégiájának bevezető jelentését, amelyet az év végéig kell elküldeni az újonnan létrehozott Beruházási, Régiófejlesztési és Informatizálási Minisztériumba, valamint Brüsszelbe, az EU illetékes szerveihez. E dokumentumban kellett lefektetni, hogy a megye felkészült a rendszer beindítására és üzemeltetésére, fel kellett továbbá vázolni a regionális fejlesztés fő irányvonalait a következő 7+3 éves időszakra. Létre kell még hozni a Megyei Partnerség Tanácsát, amelybe számos új tagot választott meg tegnap a megyei önkormányzat.

A megyei képviselő-testületben a kellő döntések meghozatala előtti felkészülés fő hajtóereje az MKP megyei képviselőcsoportja volt. Ezt elismerték a szlovák ajkú megyei képviselők is. Ha nem látunk időben hozzá a kellő korrekció és módosítások felvázolásához, majd elfogadtatásához az egész testületben, a következő 10 évben a megye déli járásainak érdekei alapvetően sérülnének.

A fejlesztések súlypontja a nagyobb városok, a járási székhelyek lennének csupán. Más módosítások mellett a vidék, a települések érdekérvényesítését is magunkra vállaltuk. E témával külön írásban kívánok foglalkozni, napokon belül.

A megyei testület jóváhagyta azt a kötelező érvényű rendeletét, amely a középiskolák és a gimnáziumok esetében, 2021-ben is szavatolja az azonos összegű alanyi jogú támogatást (fejpénzt) a megyei fenntartású, egyházi fenntartású és a magániskolák számára egyaránt.

A testület elfogadta továbbá azt a kötelező érvényű rendeletet, amely a regionális minőségi tanúsítvánnyal rendelkező termelők és szolgáltatók számára nyújt megyei támogatást a védjegyek fenntartásához. Elfogadta továbbá azt a kötelező érvényű rendeletet, amely a partnerség elve alapján létrejövő helyi akciócsoportok (CLLD-HACS) stratégiájának kidolgozásához és a gyakorlatba történő átültetéséhez nyújthat megyei támogatást.

A megyei önkormányzat létrehozta a kerületi turisztikai desztinációs managementet (TDM). Amely a megye területén levő 4 regionális vagy helyi TDM (Nyitra, Dunamente, Bars, Párkány) megyei ernyőszervezete lesz, valamint feladatába tartozik majd a regionális TDM-el nem rendelkező, ám idegenforgalommal vagy idegenforgalmi potenciállal bíró kistérségek felkarolása, promóciója és támogatása.

A szerző Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.