Jó nyugdíjasnak lenni Vágán KÉPEKKEL
Szép gálaestet tartottak a mátyusföldi Vágán, amelynek alkalmából összegyűlt a falu lakossága. Vendégül látták a kajali zenekedvelő közönséget is. A faluban különleges szeretettel törődnek a nyugdíjasokkal.

Öröm nyugdíjasnak lenni a Galántai járás Vága falujában. A község ismert nyelvjárássziget, az asszimilálódás ellenére a tősgyökeres lakosság őrzi hagyományait.
Egyik ilyen tradíció a vágai nótaest, amelyet már több mint tíz éve minden ősszel megrendeznek a faluban. Ilyenkor mátyusföldi nótaénekesek szórakoztatják a közönséget.
Többnyire a szomszédos Kajalból is ellátogatnak a rendezvényre. Idén szeptemberben került sor a nótaestre, ennek sikerén felbuzdulva a polgármester, Kubica Adrián úgy döntött, egy újfajta szokást is bevezet a faluba, és nekiállt gálaestet szervezni.
Elsősorban a falu szépkorúit szólította meg, hiszen ez az a réteg, amely kedveli a magyar nótát, a régi operett- és musicalslágereket. A szervezésben a népszerű mátyusföldi magyar nótaénekes Szlezák Erika, a nagyfödémesi Magnólia polgári társulás elnöke segített a falu első emberének. Az énekesnő csapatával szép gálaestet adott a vágai és a kajali közönségnek. A kajaliakat polgármesterük, Farkas Lívia kísérte el Vágára.
Kubica Adrián elárulta, több mint négyszáz nyugdíjas van Vágán, elsősorban a szociális étkeztetésben tudják őket segíteni, de sokat járnak kirándulni is a falu szervezésében.
Az elmúlt időszakban gyógyfürdőben, a párkányi Simon-Júda vásárban és a máriavölgyi zarándoklaton is voltak a vágai szépkorúak. A polgármester nagy álma egy nyugdíjasotthon felépítése a faluban.
A gálaesten fellépett Szlezák Erika, Cséfalvay Zsolt, az idei Őszirózsa dalverseny abszolút aranykoszorús nyertes nótaénekese, Sárkány Szilvia, ezüstkoszorús nótaénekes. A fiatal generációt két pompás tehetség, a tizenötéves Metzner Dóra és Popálená Izabella képviselte a színpadon. Szlezák Erika rendkívül örül annak, hogy ezek a fiatal lányok szépen fejlődnek, megtanulják a színpadi jelenlétet, és lassan igazi ifjú dívákat meghazudtoló módon mozognak az éneklés világában.
