2022. október 10., 19:12

Jeszenák János síremléke a pozsonyi Kecske utcai evangélikus temetőben

Jeszenák János 1800. január 22-én született Pozsonyban, gyermekkorának nagy részét azonban a család Csallóközben lévő féli kastélyában töltötte.

Jeszenák János síremléke
Fotó: Görföl Jenő

Iskoláit Pozsonyban végezte. A reformkor jelentős országgyűlésein a felsőtábla ellenzéki tagjaként vett részt. 1848-ban, mint megbízható reformellenzékit Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára Nyitra vármegye főispánjává, majd teljhatalmú kormánybiztosává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatok kormánybiztosává nevezték ki. Kormánybiztosként az ő érdeme volt, hogy sikerült kivédeni az 1848. szeptemberi szlovák felkelők támadását. Ugyancsak Jeszenák tevékenységének köszönhető, hogy Lipótvár egy ideig magyar kézen maradt. A világosi fegyverletétel során esett orosz fogságba, és a többi magyar politikussal együtt adták át az osztrákoknak.

A hadbíróság a forradalom és szabadságharc során kifejtett munkásságáért halálra ítélte, és Pesten 1849. október 10-én Csányi László kormánybiztossal együtt kivégezték. 

Tetemét a pesti Kálvin téri református templom sírboltjában helyezték el, csak a családi címerrel jelezve, hogy kinek a hamvai nyugszanak ott. Özvegye a kiegyezést követő amnesztia után holttestét 1867-ben Pozsonyba szállíttatta, hogy a Kecskekapu utcai evangélikus temetőben lévő családi sírboltban helyezhessék végső nyugalomra. 

Egy évtizeddel később, halálának tizedik évfordulóján emlékművet állítottak a sírbolt előtt. Jeszenák özvegyének felkérésére Alexy Károly, akkor már ismert szobrász a megrendelést legjobb tudása szerint készítette el.

Az oltár alakú, carrarai márványból faragott fő lapon a mártír mellszobra látható, amely egy címerrel díszített oltárkövön nyugszik. A mellszobor mellett a hazafiság géniusza áll, egyik kezével a mártíromság töviskoszorúját helyezi a vértanú homlokára.

A fehér dombormű csiszolt trieszti szürkemárvány keretbe illeszkedik. A keret felső részén egy egyszerű kereszt áll, a hit örök jelképe. A posztamensen Gyulai Pál sorai olvashatók: 

Szerette hazáját, szívvel, szóval, tettel;

Védte szabadságát híven, becsülettel.

Áldozott, szenvedett, jutalmát nem kérte,

S nem küzdhetve többé, vérpadon halt érte.

Jelentős a Jeszenák család sírboltja is, amely az evangélikus temető egyik legmonumentálisabb építménye.  Tervezője és kivitelezője ifj. Feigler Ignác volt. A neoklasszicista sírbolt romantizáló árkádokkal kiegészített oldalszárnyainak falán helyezték el a Jeszenák család elhunyt tagjainak sírköveit.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/40. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.