Jelentős változás júliustól a kassai tömegközlekedésben
Július elsejétől már csak jelzésre állnak meg a városi tömegközlekedés járművei Kassán. A Kassai Közlekedési Vállalat szerint ezzel évi 200 ezer eurót spórolhatnak meg.
A jövő hónap elejétől a kassai városi autóbuszok és a villamosok nem állnak meg automatikusan minden megállóban, hanem csak ott, ahol az utas jelez a sofőrnek.
A cél a kiadások optimalizálása – közölte a Kassai Közlekedési Vállalat (DPMK) szóvivője, Vladimíra Bujňáková. Tájékoztatása szerint az intézkedés bevezetése előtt konzultáltak a pozsonyi és a nyitrai közlekedési vállalattal, amelyek járatai már évek óta ilyen módon közlekednek.
„A becsült megtakarítás évi 200 ezer euró. Ezt az üzemanyag-fogyasztás csökkenésével érjük el, azzal, hogy a tömegközlekedés járműveinek – főként a csúcsidőn kívüli időszakban, amikor kevesebb az utas – nem kell minden megállónál lassítaniuk és megállniuk, majd ismét felgyorsulniuk” – magyarázta a szóvivő hozzátéve, az üzemanyagköltségek a vállalat kiadásai között az egyik legnagyobb tételt jelentik.
Az intézkedés bevezetése a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy az utasoknak integetniük kell, ha fel szeretnének szállni egy járatra. Elég, ha a megállóban, a buszsofőr számára jól látható helyen állnak. Vagyis, ha valaki várakozik a megállóban, a busz megáll. Abban az esetben is, ha épp egy másik jármű is áll a megállóban. A járatokon az utasok az ajtók nyitására szolgáló gomb vagy a STOP gomb megnyomásával jelezhetik a vezetőnek, hogy le kívánnak szállni.
A Kassai Közlekedési Vállalat az év végéig fokozatosan kiértékeli a működési adatokat, s ezek alapján alakítja majd az egyes járatok menetrendjét. Bujňáková emlékeztetett, az intézkedés a város egyes részeiben nem újdonság, körülbelül száz megállóban már nagyjából 15 éve csak jelzésre állnak meg a járatok. Július elsejétől viszont ez már minden megállóra, minden autóbuszra és villamosra érvényes lesz Kassán.