Jelentős javulás a Komáromi járásban. Bő kettőről 0,69 százalékra csökkent az új fertőzöttek aránya Keszegfalván
Örvendetes eredménnyel végződött az újabb hétvégi Covid-19 szűrés a Komáromtól tíz kilométerre fekvő Keszegfalván. A múlt heti 18 helyett most csak 4 újabb pozitív eset derült ki, sőt, a fertőzött személyek közül egy nem is helyi lakos.

„A helyi kultúrházban e hét végén csak szombaton 9-16 óra között folyt a Covid-19-szűrés, amely során 582 személy igényelte az ingyenes antigénes tesztelést. Csupán 4 esetben mutatkozott pozitivitás, ami hozzávetőleg 0,69 százalékot jelent“ – tudatta a jó hírt Pataki Dezső, Keszegfalva polgármestere.
„Ma csaknem ugyanannyi személy teszteltette magát, mint múlt szombaton, de sokkal jobb eredmény született.
Nálunk szinte minden esetben családon belüli továbbfertőzésre került sor. Bár előzőleg a lakosainknak azt ajánlottuk, hogy ma elsősorban a pedagógusok, a szülők és az alkalmazásban levők teszteltessék magukat, de rajtuk kívül nyugdíjasok is jöttek, s természetesen, senkit sem utasítottunk el. További érdeklődők más falvakból is érkeztek a mi mintavételi pontunkra, s a körükben egy pozitív esetet szűrtünk ki. Mi holnap már nem teszteljük a lakosságot. Reméljük, hogy ezentúl is már csak a helyi járványügyi helyzet javulásáról, nem pedig a romlásáról számolhatunk be“ – fejtette ki a falu első embere.
Végül ezúton is hálásan köszönte meg a szolgálatot teljesítő csapat becsületes és szakszerű munkáját, valamint minden érintett felelősségteljes hozzáállását.