Járványhelyzet a komáromi óvodákban és alapiskolákban: azok egyikét sem kellett teljesen bezárni, de osztályok már vannak karanténban
Mivel az egyre romló Covid-19-járványhelyzetben különféle valós és téves híresztelések kaptak szárnyra egyes komáromi oktatási-nevelési intézmények teljes vagy részleges bezárását illetően, utánajártunk azok igazságtartalmának. Leszögezhető: bár a jelenlegi helyzet sem túl rózsás, de még elviselhető.

– mondta el a Ma7-nek Bajkai János, a Komáromi Városi Hivatal illetékes főosztályvezetője. Hozzátette: a legutóbbi összegezésük alapján a 12 városi fenntartású óvodában 3 osztály Covid-19 -, 1 pedig bakteriális fertőzés miatt került karanténba. A fennhatóságuk alatt álló 3 magyar és 3 szlovák tannyelvű alapiskola 124 osztályában karantén tekintetében valamivel rosszabb a helyzet, de egészében egyetlen iskola sincs bezárva. A legutóbbi, keddi összesítésük idején ezen osztályok közül 27 volt zárva, de mivel azok többsége már a karantén második hetét tölti, ezért a java részük a hétvégi tesztelések után, december 6-tól visszatérhet az iskolába.
Bizonyos iskolákban egyes osztályok azért vannak karanténban, mert a több osztályban is tanító pedagógusok az akaratukon kívül széthordták a fertőzést” – ismertette a további adatokat.
Hangsúlyozta: akad azonban olyan helyzet is, hogy például a Jókai Mór Alapiskolában december 6-tól már fel lehetne oldani a karantént, de mivel ott az összes takarítónő megbetegedett, őket átmenetileg pótolni kellene: „Gondot okoz, hogy két hétre nagyon nehéz ideiglenes munkaerőket szereznünk, ez ügyben nagyon sokat telefonálgatunk. A munkanélkülieknek ugyanis ilyen rövid időre nem éri meg megszakítani a hivatali nyilvántartásukat, mások pedig nem érnek rá".
Kérdésünkre, hogy a különféle megbetegedések miatt kisebb létszámúra zsugorodott óvodai csoportok összevonhatók-e, a főosztályvezető így válaszolt: „A hivatalos rendelet szerint a más csoportba tartozó ovisokat, illetve a különböző osztályokba járó tanulókat tilos összekeverni“.
Mivel a városi hivatalban a Marianum Egyházi Iskolaközpont, valamint a református Csillag Óvoda és Bölcsőde adataival nem rendelkeznek, azokról az intézmények igazgatóinál érdeklődtünk.
– tudtuk meg Madarász Róbert igazgatótól.
Csintalanné Both Zsuzsanna igazgató pedig a „Csillag”-beli helyzetről számolt be portálunknak:
A 3 óvodai csoportunkba összesen 63 gyermek van beíratva. Mivel 1 munkatársunk férjének a Covid-19-tesztje pozitív lett, ezért ő az ovis gyermekével együtt házi karanténban maradt. Mivel az intézményünkben egyetlen személyt sem fertőztek meg, ezért miattuk egyetlen ovis csoportunk sem került karanténba”.
Végül egy szülő véleményét is kikértük az oktatási-nevelési intézmények jelenlegi nyitva tartásáról, működéséről.
A kiscsoportos Petikénk ugyanis nagyon szeret közösségben lenni, s most az óvónőjük még többet tud egy-egy gyermekkel foglalkozni, sok újat tanít meg velük, s a Mikulás-ünnepséget is megtartják. Mi tagadás, hetek óta 8-nál nem voltak többen a csoportjukban, a többiek felváltva betegek. Bár a meghosszabbított téli szünetben majd a két nyugdíjas nagymama is besegít a gyermeknevelésbe, akkor a kis ovis barátok és a közös foglalkozások biztosan hiányoznak majd a fiunknak...” – fejtette ki Hoffer Zsuzsanna anyuka.