2020. április 6., 14:30

Járvány idején is ép testben ép lélek: interjú Lengyel Ákossal

Lengyel Ákos a dunaszerdahelyi Cornisland Crossgym edzőterem vezetője. Fiatal vállalkozóként tevékenykedik, ami azt is jelenti, hogy a jelenlegi helyzetben kénytelen volt B-tervhez folyamodni, ugyanis őt is (mint mindenki mást) érinti a koronavírussal kapcsolatban kihirdetett válsághelyzet.

 

Mióta foglalkozol crossfittel? Egyáltalán, mit takar a crossfit elnevezés?

A crossfit egy összetett edzésmódszer. Magában foglalja a sajáttestsúlyos gimnasztikai gyakorlatokat, a súlyemelés mozdulatait, a különböző eszközökkel történő erőfejlesztő gyakorlatokat. Nagy hangsúlyt fektet a kondíció, az általános állóképesség fejlesztésére. Próbál egyensúlyt találni a fizikai adottságok között, mert hiába tud valaki felemelni 200 kilót, ha nem tud lefutni 100 métert. Mindent fejlesztünk egyszerre, de nem specializálódunk semmire. Minden korosztály számára alkalmas mozgásforma, csak a terhelés változik életkortól és edzettségi szinttől függően.

Mikor jöttél rá, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Hétéves koromtól mindig sportoltam, edzettem. Versenyszerűen kézilabdáztam, kempóztam, és 14-15 éves koromban elkezdtem erősítő, gyúrós edzéseket végezni.

Az egyetem alatt fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne komolyabban foglalkozni ezzel.

Úgyhogy bele is vágtam, jelentkeztem egy kétnyelvű, angol–magyar személyi edzői képzésre Budapesten. Innen indult minden. Azóta sok más képzésen vettem részt Hollandiában, Spanyolországban. Könyveket olvasok, fejlesztem magam.

 

lengyel ákos

Személyi edzőként is tevékenykedsz. Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban? Mennyire kitartóak az emberek?

Edzőként az is feladatunk, hogy az emberekkel megszerettessük a mozgást. Ha az alapoktól haladva építjük fel a mozdulatokat, és megtanítjuk a gyakorlatok helyes kivitelezését, hosszú távon is kialakulhat a mozgás iránti szeretet az embereknél. Ha egy edző szívvel-lélekkel végzi a dolgát, és figyel a tanítványaira, együtt örül a sikereinek, akkor biztos, hogy jól csinálja. Csak így lehet fenntartani a motivációt és a folyamatos fejlődést. Nagy igazság van az „ép testben ép lélek” mondásban. A mozgás örömet okoz, levezeti a hétköznapi stresszt, javít a közérzetünkön. Az óráink terápiaként hatnak, az edzőteremben teljesen kikapcsoljuk a gondolatainkat, elűzzük a gondokat, elszakadunk a rohanó világtól.  Sok ember számára ez az egy óra a nap fénypontja.

Számodra mit jelent az egészséges test és lélek? Te hogyan tudsz fitt maradni?

A mindennapos testedzés és az egészséges táplálkozás az életstílusommá vált. Az étkezésem változatos, de ügyelek rá, hogy minőségi, tápláló ételeket fogyasszak. Mindennap otthon főzünk. Az egyik módszerem az időszakos böjtölés. Nagyon egyszerű szabálya van: lehetőség szerint minél ritkábban kell táplálkozni. Esetemben ez minimum 12 órát jelent. Hétvégén előfordul, hogy 16 órán keresztül nem eszem. Drasztikusnak tűnhet, de a valóságban nem olyan vészes. A tegnapi vacsora után a mai reggeli kimarad, ebéddel vagy tízóraival kezdek. Edzéseimet – annak ellenére, hogy a saját edzőtermemben dolgozom – sokszor nehéz betervezni a csoportos óráim közé.

Magam osztom be az időmet, mégis a saját edzéseimre jut a legkevesebb idő.

Ezért leginkább az erősítő gyakorlatokra, a gimnasztikai mozdulatokra és a súlyemelésre koncentrálok. A fittséghez hozzátartozik a regeneráció, a pihentető alvás, a megfelelő légzéstechnika. Mindennap próbálok időt szakítani nyújtásra és légzőgyakorlatokra.

edzőterem
Fotó:  TASR

Mi motivál a munkádban és az életben?

Magamat valahogy nem esik nehezemre motiválni. Gyerekként is mindig szerettem volna izmosabb, erősebb lenni, szerettem a szuperhősöket. A munkámban pedig a csapatom tagjai, a tanítványaim, a barátaim motiválnak. Öröm számomra, amikor összegyűlik a csapat, mindenkinek van egy jó szava a másikhoz, edzés előtt kis csapatokra verődve kvaterkáznak, örülnek egymás sikereinek, és biztatják a másikat. Sokszor jobban örülök, ha valaki elsajátít egy újabb mozdulatot vagy eredményt ér el az edzésen. Másik nagy motivációm persze a családom és a lányaim. Szeretek velük játszani, kúszni, mászni, bolondozni.

Mennyire befolyásolja a vállalkozásodat, a munkádat a mostani járvány? Sikerül fenntartani magadat?

A kormányrendelet miatt az edzőtermeknek kellett elsőként bezárniuk. Azóta kétnaponta online edzésvideókat teszek közzé a csoportunkban, amiket mindenki el tud végezni otthon. Készítettünk eszköz nélküli és minimális felszerelést igénylő változatot is. Az ehhez szükséges eszközöket kölcsönöztük a tagjainknak, így ők is sokkal változatosabb edzéseket tudnak otthon végezni. Élő edzést is tartottunk, persze számítógép segítségével.

Ezzel kapcsolatban pozitív visszajelzéseket kaptunk. Először konferenciabeszélgetést indítottunk, de nem bírta a rendszer a sok mikrofont és kamerát, ezért maradt az a megoldás, hogy csak a tréningezők látnak és hallanak engem.

Így az edzésnek mégiscsak van egy olyan hangulata, hogy együtt csináljuk, mert látják a termet, és engem is látnak tornázni. Természetesen az elejétől tudtuk, hogy ha be kell zárnunk, anyagilag ez meg fog viselni bennünket, de nem akartuk ezzel terhelni a terem látogatóit. Az online szolgáltatásokért és eszközökért nem kérünk semmit erre az időszakra, hiszen ez mindenkinek egy plusz stresszforrás. Ennek ellenére a tagjaink kezdeményezték, hogy aki tudja, támogassa a nehéz időkben is a termet. Ezért nagyon hálásak vagyunk, hihetetlen a csapat!

 

edzőterem

Szerinted meddig lehet bírni ezt a helyzetet? Te hogyan viseled?

Szerintem nagyon pozitív, hogy a nagy többség komolyan veszi a megszorításokat, s csak rajtunk múlik, hogy milyen gyorsan leszünk túl ezen az időszakon. Az első napokban én is nehezen bírtam, nehéz volt átállni a bezártságra. Most már sokkal jobban belejött az egész család. Minden rosszban van valami jó, most például több időt tudok tölteni a lányaimmal. A hétköznapok a négy fal között telnek, sok játékkal, meseolvasással, gyurmázással, tánccal. A gyerekek élvezik, mind együtt vagyunk, és csak velük foglalkozunk. A kisebbik lányunk átlagban napi kétszer alszik, egyszer a menyasszonyom, egyszer én altatom, ilyenkor van egy kis időnk olvasgatni, magunkkal foglalkozni, edzeni.

Mire ösztönöznéd a négy fal közé szorult embereket?

Szerintem fontos ebben az időszakban, hogy legyen napirendünk. Ne a vírussal kapcsolatos hírek olvasása töltse ki a napjainkat, mert az negatív hatással lesz a közérzetünkre. Próbáljuk tartalmasan eltölteni az időt. Lehetőségünk van olyan dolgokra időt szakítani, amikre a normális hétköznapokon nincs. Olvassunk, rakjunk rendet a szekrényben, töltsünk több időt a családdal, fejlesszük önmagunkat.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/13. számában)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.