2020. június 24., 14:22

Izsa polgármestere a helyi szeméttelep minisztériumi vizsgálatát szorgalmazza

Mitől borult lángba az izsai szeméttelep? Mi a véleménye a komáromi "szemét-gate"-ről? És arról, hogy a Reko Recycling nem fogadta be a Komáromból érkezett hulladékot? Domin Istvánt, Izsa polgármesterét kérdeztük.

Fotó: Facebook

A hatósági vizsgálat során már kiderült, hogy májusban mitől borult lángba az izsai szeméttelep?

A tűzeset helyszínén megjelent szakértőtől egyelőre csak annyit tudunk, hogy a hatósági vizsgálat során sem az idegenkezűség, sem az öngyulladás lehetőségét nem tudták kizárni. Az ok megállapítása még folyamatban van.

Az ön véleménye szerint Komárom városának érdemes lett volna megvenni az izsai szeméttelepet, vagy helyesen döntött, amikor nem szavazta meg annak megvásárlását?

- Izsa község csak a főbérlője annak a teleknek, amelyen a szeméttelep működik, és ilyen minőségben az adásvételi ügyet nem kívánom véleményezni. A Reko Recycling Kft. már 1993 óta bérli az adott területet, s időközben az eredeti jogi személyen belül több tulajdonosváltás történt, Izsán pedig változott a polgármester személye és az önkormányzat összetétele. Én a község nevében már a második tulajdonoscsapattal állok kapcsolatban. Korábban volt olyan időszak, amikor az illeték-befizetések elmaradása miatt 600 ezer euróval tartoztak nekünk, miközben a hulladékgazdálkodási törvény változásaival is szembesültünk.

Az érvényes szerződés alapján az adott területet 2023-ig adják bérbe a teleptulajdonosnak. A testületi ülésen már felvetődött-e a kérdés, hogy azt érdemes lesz meghosszabbítani?

2023-ig hatályos a bérleti szerződése a község és a cég között. A vonatkozó szerződés megkötésekor még diákoskodtam, s közel 30 évvel ezelőtt a többi jelenlegi testületi tagnak sem volt beleszólása a szerződés megkötésébe. Polgármesterként azonban nemrég elhatároztam, hogy hamarosan létrehozunk egy helyi vegyesbizottságot, amely majd felméri a teleppel kapcsolatos aktuális helyzetet és a működésének életünket befolyásoló hatásait. Annak feladata lesz meghallgatni a környezetvédelmi szakemberek pro és kontra véleményét, s vélhetően széleskörű, kérdőíves konzultációt is kezdeményezünk a témában. Mindezek alapján, a 2022-es helyhatósági választások után, a következő önkormányzat dönt majd a bérleti szerződés további sorsáról. A mi feladatunk, hogy ezt a döntést a lakosok bevonásával készítsük elő.

Közösségi oldalára korábban kiírta, hogy fontolóra veszi: a község kikéri a környezetvédelmi minisztérium telepbeli vizsgálatát. Megteszi ezt?

Igen, a jelenlegi környezetvédelmi tárcától kérjük egy átfogó vizsgálat elvégzését. E szándékomat a június 29-i önkormányzati ülésen fogom bejelenteni. Mi ugyanis az adósságrendezések és a helyi lakosság biztonsága érdekében már korábban is megtettük mindazt, ami a feladatunk volt. Jelentettük, hogy vannak olyan teleptulajdonosok, akik az illetékeket nem fizették be. Őket ezért pénzbírsággal is sújtották. Továbbá pénzügyi vizsgálatot kértünk a cégre. Amikor pedig a helyi kanálisban jelentős halpusztulás mutatkozott, szakvizsgálatot végeztettünk, de az ügyben nem ők bizonyultak vétkesnek, hanem a műtrágyából a talajvízbe szivárgó ammónia.

Izsa községnek nem állt szándékában megvásárolni a szeméttelepet, hogy ezen a téren is önellátóvá válhassanak, s megszabaduljanak az említett gondoktól?

- Az elmúlt években Izsán számtalan kisebb-nagyobb beruházást valósítottunk meg, amelyekhez biztosítottuk a megkövetelt 5 százalékos önrészt, de a költségvetésünkhöz viszonyítva a 3,5 millió eurós vételár és az áruforgalmi adó túl nagy tétel lenne. A vásárlás nem áll módunkban, viszont az illetékekből befolyó összeg hasznos a falu költségvetésében. Ebből az összegből jut az oktatási intézményeink fenntartására, helyi beruházások önköltségére is. Mivel az uniós alapelvekkel összhangban folyamatosan változik a hulladékgazdálkodási törvény, fokozódnak a szigorítások, a saját szemétteleppel rendelkező és nem rendelkező települések is sokféle új intézkedéssel szembesülnek.

Mit gondol arról, hogy a telepvásárlás elutasítását célzó komáromi testületi döntés után a Reko Recycling  – bosszúból, zsarolásként vagy a véletlen összjátéka miatt – nem fogadta be a Komáromból érkezett hulladékot?

Nem ismerem, és nem is kívánom véleményezni a teleptulajdonosok üzletpolitikáját, egyes lépéseit. Nem kívánunk beleszólni más település ügyeibe sem, nekünk ugyanis az izsaiak biztonsága a legfontosabb.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.