Itt a Vízsodorta históriák új epizódja: ezúttal Bős van soron
A "kukastollasok" vallatási módszereivel kezdődik a Bősről szóló második epizód.
Féltek az emberek, de "aki a törvényeket betartotta, – mint mi is –, nem esett bántódása" – meséli a 95 esztendős Nagy Tibor. "Magyar vagyok... bősi magyar vagyok, mert magyarnak születtem" – vallja Öcsi bácsi, bár a Bősön élő magyaroknak is végig kellett járniuk kálváriájukat. Mert kivétel nem volt. Szomorú históriákat hallhatunk az 1945 utáni évekből. "Magyarkérdés - vagonkérdés" - ez volt a vagonokra ráírva, ami futótűzként terjedt az itt élők között. A módosabbakat a lakosságcsere-egyezmény keretében vitték el szülőföldjükről, "csakhogy a főd megmaradjon az idetelepített szlovákoknak... De azt nem érdemelte meg a magyar nemzet, amit velük csináltak" - mondja könnyezve Ottó bácsi.
A Beneš-pribékek még az iskolába is bemerészkedtek, ott is felolvasták a deportáltak névsorát, az érintett gyerekeket pedig hazazavarták, hogy segítsenek szüleiknek a pakolásnál... hogy azt a harminc kilós csomagot a család közösen rakja össze.
Ez volt a groteszk valóság. 1947 telén sokan a Duna jegén menekültek át Magyarországra, a Faluszigetben élő szlovákok pedig a kutyáikat hergelték a magyar gyerekek ellen. A Magyar Nemzeti Párt tagjai jártak a legrosszabbul. Nekik meg kellett taposniuk a földre terített magyar zászlót. Aki ezt nem tette meg, megverték. Ezeket a nehéz időket követte a "vöröskönyvesek" tobzódása, a nagybirtokok felszámolása, a "se föld, se iskola" korszaka, ám mindezek ellenére "nagyon sok bősi megállta a sarat!" És ha már így volt, így van, a film végén egy kicsit mosolyoghatunk a szocializmus ügyetlen reformjain és kétbalkezes törekvésein is. Mert ezeket is a víz sodorta hozzánk. Ezek a történetek is mi vagyunk.
