Isten és a hidrogénfúzió – amikor a kozmosz imádsággá válik
Sztakovics János fizikus-csillagász, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanársegédje, tudományos pályája során sosem titkolta mély vallásosságát. Talán éppen ezért gyakran kapja meg a kérdést – hol őszinte kíváncsiságból, hol kekeckedésből –, hogy miként egyezteti össze a vallási és tudományos nézeteit, amikor azok látszólag ellentmondanak egymásnak.
„Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az emberfia, hogy gondot viselsz rá?” – idézi a 8. zsoltárt, amelyet csillagászként is magáénak érez. E hitvallás mentén indultunk vele egy lenyűgöző felfedezőútra: a csillagok születésétől és fejlődésén át az antik és középkori gondolkodók elméletein, fizikai állandókon keresztül egészen a „tetten ért” teremtésig. A párkányi városmisszió keretében tartott előadásából világossá vált: sokszor ott keresünk ellentmondást, ahol valójában nincs – a vallás és tudomány nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Mi több, a tudomány mélyebb megértése a hitünket is gazdagíthatja.
Gyakori kérdések, melyekkel János szembesül: Hogyan hihet Istenben egy tudós? Hogyan hihet a Bibliában, ha tudós? Hogyan fogadhatja el az evolúciót vagy az ősrobbanás elméletét, ha hívő? – és fordítva: Hogyan lehet hívő, ha egyszer a tudomány tagadja a hitet?
A tudományra gyakran mondják: „rossz” – így már az előadása elején leszögezi, a tudomány nem morális kérdés. Nem jó vagy rossz – egyszerűen csak leírja a világot: elméleteket, hipotéziseket alkot, amelyeket aztán ellenőrizni lehet. Az erkölcs akkor lép a képbe, amikor az ember dönt arról, mire használja fel az adott tudományos eredményt.
Előadásában a csillagász példákon keresztül mutatja be, hogyan fér össze a Biblia és a tudomány – az evolúció vagy az ősrobbanás nem zárják ki a bibliai teremtéstörténetet, hanem más nyelven mondják el ugyanazt. A katolikus egyház katekizmusa is hangsúlyozza: a tudomány és technika értékes eszközök – amennyiben az emberiség szolgálatára állnak.
Bár a tudománynak nem dolga Isten létét bizonyítani, sokan tudományos eszközökkel közelítették meg a kérdést. Szent Ágoston pszichológiai érve, Aquinói Szent Tamás öt útja vagy Descartes ontológiai érve mind ezt célozzák. Fizikus lévén, János az „első mozgató” útját járta végig hallgatóságával. Említést tett Blaise Pascal híres „fogadásáról” is: ha Isten létezik, és hiszünk benne, nyerünk – ha nem, akkor sincs mit veszíteni.
A filozófiai gondolatok után a kozmológia és az asztrofizika került fókuszba. Az úgynevezett antropikus elv szerint a világegyetem feltételezi egy felsőbb hatalom, vagy teremtő Isten meglétét, aki beállította az univerzum kezdeti paramétereit, hogy abban élet létezhessen. Sztakovics számára a világegyetem „túl tökéletes” ahhoz, hogy ne figyeljen fel újra és újra Isten jelenlétére.
A csillagok fejlődése is szóba került. A hidrogénfúzió, amellyel a csillagok energiát termelnek, idővel kimerítővé válik számukra is. „A csillag lusta dög – inkább felrobban, mint hogy a végtelenségig bűvölje az elemeket” – jegyzi meg mosolyogva. A Mengyelejev-táblázat elemei a csillagfejlődések által vannak jelen. Így, akin például aranylánc vagy gyűrű van, azt megérintve tudhatja, csillagrobbanásnak kellett történnie ahhoz, hogy az arany, mint elem, az univerzumban megjelenhessen. Vagy a csontjainkban levő kalcium is csillagokból született.
XII. Pius pápa szerint „tetten értük a teremtést” akkor, amikor Georges Lemaître – katolikus pap és fizikus – számításai alapján egészült ki a Hubble-törvény, amely kimutatta, a világegyetem tágul. Ez azt jelenti, hogy valamikor – nagyjából 14 milliárd éve – mindennek egy rendkívül sűrű és forró pontból kellett elindulnia.
Az ősrobbanás elméletének is vannak kritikusai, ugyanúgy, ahogy például Szent Tamás istenérvei hallatán sem keresztelkedtek meg tömegek sem a maga korában, sem most.
– A Szentírástól se várjuk, hogy tudományos tételeket részletezzen, a teremtéstörténetben két sor közé nem fogja odaírni nekünk a szent szerző a Maxwell-egyenleteket – magyarázza a párkányi csillagász. Ferenc pápa is hangsúlyozta, az evolúció és a teremtés nem zárják ki egymást. A tudomány mai állása szerint is kijelenthetjük, Isten dinamikát adott a teremtésnek, amely fejlődni, változni képes. A Szentírás pedig nem mond ellent ennek.
Bár a történelem során a hit és a tudomány sokszor konfliktusba került – nem ritkán tragikus áldozatokkal –, ma már látható, hogy megfelelő megértéssel a kettő harmonikusan kiegészíti egymást.
A Városmisszió keretében elhangzott inspiráló előadás méltán ajánlható bármely hitközösség vagy kultúraszervező figyelmébe – érdemes másutt is teret adni neki. Sztakovics János tudományos felkészültsége és hitének derűje maga az élő példa arra, miként alkothat tökéletes egységet a szív és az értelem.
Megjelent a Magyar7 2025/19. számában.
