2023. január 31., 10:44

Iskolabusz program – Sok ezer kilométer az Ipoly mentén

A Rákóczi Szövetség 2022 szeptemberétől tizenhat iskolabusszal (és azok üzemeltetésével) összesen tizenöt szlovákiai szórványterületen, illetve nyelvhatáron lévő település magyar alapiskolájában segíti a gyermekek iskolába járását.

iskolabusz
Ipolyvarbói tanulók
Fotó: Chudý Erzsébet

Az érintett települések között öt Ipoly menti helység is van: Ipolyság, Ipolyvisk, Ipolynyék, Ipolybalog és Ipolyvarbó. Ahogy azt Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke megfogalmazta, az iskolabuszok célja, hogy az érintett területeken segítsék az alapiskolák biztonságos elérését a kisgyermekek számára, és megkönnyítsék a szülők magyar iskolaválasztási döntését.

Ipolybalog

Az Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola igazgatója, Molnár Barnabás beszámolója szerint 2022. szeptember 6-ától minden nap használatban van a kisbusz, s hordja az elsősöket, illetve egy-két másodikost.

– Összesen 14 tanulót szállítunk naponta két irányból, hat községből (Kóvár, Nagycsalomja, Ipolykeszi, Ipolyszécsényke, Kelenye, Ipolyhídvég). Az egyik irányból Kóvár, a másik irányból pedig Ipolyhídvég a legtávolabbi község, ahonnan a gyerekeket minden reggel behozza, és délután pedig hazaszállítja a kisbusz. Reggel korán kezdünk, 7:40-kor csöngetnek az első órára, de szerencsére egy precíz, megbízható sofőrünk van, Rados Tibor, aki időben behozza a gyerekeket, valamint a hetedik óra után haza is szállítja őket. Az eddig eltelt négy hónap alatt a kisbusz közel 4 ezer km-t tett meg. Saját, kizárólag iskolai céllal is használhattuk a járművet; ilyen vonatkozásban 350 km-t tettünk meg vele – fűzte hozzá az intézményvezető.

Ipolynyék
Az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola is gazdagodott egy iskolabusszal.nA tanulókat két irányból, Ipolynagyfalu, Ipolykeszi és Inám, illetve Szelény, Kőkeszi és Gyürki felől hozza be. Ilyen módon összesen 14 vidéki tanulót tudnak iskolába és haza szállítani.

– A délutáni utaztatás azért is lényeges, mert ha bármilyen kulturális vagy sportesemény van, már nem kell alkalmazkodnunk a buszmenetrendhez. Az iskolabusz eddig több mint 5 600 km-t tett meg, havonta mintegy 36 órát üzemel – mondta el kérdésünkre az iskola igazgatónője, Gyurász Szilvia.

iskolabusz
Az iskolabuszok célja, hogy segítsék az alapiskolák biztonságos elérését a kisgyermekek számára, és megkönnyítsék a szülők magyar iskolaválasztási döntését
Fotó:  Molnár Barnabás
Ipolyvisk

– A Rákóczi Szövetség által biztosított iskolabuszok jelentősége iskolánk működése szempontjából felbecsülhetetlen. Több olyan diákunk is van, aki nem Ipolyvisken él, így tehát az iskola és a lakóhely közötti közlekedés lényegesen könnyebb. Az iskolabusz havonta megközelítőleg ezer km-t tesz meg; ez valójában attól is függ, hogy éppen milyen településre kell eljutnia a busznak a diákokért – tudtuk meg az ipolyviski alapiskola igazgatónőjétől, Szabó Balázs Szabinától.

Az ipolyviski busz Ipolyszakállostól egészen Ipolyság városrészéig, Tesmagig közlekedik, összesen 15 tanulóval.

Ipolyság

A régió központjában, Ipolyságon két iskolabusz is közlekedik; az egyik a Pongrácz Lajos Alapiskola tanulóit, a másik pedig a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjait szállítja. Amint azt az utóbb nevezett intézmény igazgatója, Pálffy Dezső elárulta, a buszok a tanév elejétől zökkenőmentesen működnek, szállítják a gyerekeket reggel és a napközi után is.

Ipolyság környékén három kisbusz működik. Az útvonalakat szétosztottuk, így a buszok igény szerint több iskola tanulóit is szállítják.

Iskolánkból az év elején kilencen igényelték a szállítást. Ipolyhídvégről és Tesmagról hozzuk és visszük a gyerekeket, havonta mintegy ezer km-t megtéve. Az üres helyeket igyekeztünk feltölteni testvérekkel és további alsó tagozatos gyerekekkel.

A Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatója, Bóna Zsolt elmondása alapján az iskolájuk számára rendelkezésre bocsájtott 8+1 személyes kisbusz teljes kihasználtsággal működik: reggel és délután is megteszi az Ipolyság–Alsószemeréd–Felsőszemeréd–Egeg–Nagytúr–Ipolyság útvonalat, ezzel biztosítva az elsősök iskolába és iskolából való utaztatását.

– Megközelítőleg 80 km-t tesz meg naponta. Iskolaidő alatt, ha igény van rá, a diákokat versenyre, esetleg egyéb rendezvényekre is elszállítja.

Ipolyvarbó
Az ipolyvarbói Mikszáth Kálmán Alapiskola és Óvoda is napi szinten használja a Rákóczi Szövetség által rendelkezésükre álló iskolabuszt. Chudý Erzsébet igazgatónőtől megtudtuk, hogy a jármű napi 90 km-t tesz meg, s nyolc óvodás, illetve iskolás gyermeknek a kényelmes utazását biztosítja az Óvár–Zobor–Szécsénykovácsi–Ipolyvarbó útvonalon.

– A Rákóczi Szövetség odaadó munkáját, amit a felvidéki magyar iskolákért végez, példaértékűnek tartom. Bárcsak feleennyi, magyarságát felvállaló és ezért tenni akaró szülő is élne a vidékünkön, mint amennyi jószándékkal érkező segítséget kapunk az anyaországtól.

Több szülőt is éppen a bonyolult utazási feltételek tántorítottak el gyermekük anyanyelven történő oktatásától. A felsorolt példák is mutatják, hogy az iskolabusz program ezt a gondot orvosolja.  

Megjelent a Magyar7 2023/4. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.