Influenza-vakcina: ingyen adnák, de hiánycikk
Miközben az egészségügyi tárca a lakosságot arra sarkallja, hogy a koronavírus-járvány idején oltassa be magát ingyenes influenza-vakcinával, ekképp megelőzve legalább a két fertőzés egyikét, a szlovákiai patikákból hiányzik az oltóanyag. A Komáromi járás több gyógyszerészétől érdeklődtünk az Influvac és Vaxigrip vakcina, valamint az immunerősítők létéről.
„A gyógyszertárak idén tavasszal is csak annyi influenza-oltóanyagot rendeltek, amennyi tavaly elfogyott a rendelőkben. A körzeti és gyermekorvosok előzőleg jelezték az igényüket, s a kért mennyiséget biztosítottuk számukra. Sem a rendelőkben, sem a patikákban nem kívánatos, hogy megmaradjanak a vakcinák, mert azok jövőre már nem használhatók fel. A maradékot mindig ki kell dobni, s az veszteséget jelent számunkra. A gyógyszergyárak minden évben csak az előre megrendelt mennyiséget gyártják. Tény, hogy a Covid-19 járvány alatt azok közül is többen beoltatták magukat, akik ezt korábban sosem tették, ezért most vakcinahiány van” - mondta el Czirfusz Attila doktor, a komáromi Semmelweis Ignác Egészségközpont és több patika tulajdonosa.
Kérdésünkre, hogy ellenjavalt-e egy tünetmentes koronavírus-fertőzött személy beoltatása influenzavakcinával, a szakembernek határozott véleménye van.
Ha az illető nem tudja magáról azt, hogy Covid-19 fertőzött, mert nincsenek tünetei, akkor valószínűleg erős az immunrendszere. Ha olyankor oltással védekezik az influenzavírus ellen, akkor vélhetően problémái sem lesznek.Természetesen, tünetekkel rendelkező személy ne oltassa be magát influenza ellen, s ez nem csak a koronavírus-fertőzés, hanem másféle betegségek esetén is ellenjavalt!”
Végül olvasóinknak immunrendszer-erősítés céljából a rendszeres vitaminfogyasztást ajánlotta, hozzátéve: jelenleg a patikáikban sem az ilyenkor legfontosabb C és D vitaminból, sem lázcsillapítókból nincs hiány.
Mészáros Tímea, a gútai Medikol gyógyszertár vezetője arról tájékoztatott, hogy a márciusban megrendelt oltóanyagot megkapták, de ha a helyi versenytárs patika átmeneti bezárásával számoltak volna, akkor többet rendeltek volna.
„Ha tudtuk volna, hogy a miénknél nagyobb, helyi BENU patika majd átalakítás miatt hosszabb ideig zárva tart, akkor több vakcinát rendeltünk volna. Mivel nem tudtuk, ezért - a körzeti orvosi igény alapján – csupán 50 darabot rendeltünk. Azután többen is jelezték, hogy arra szükségük lenne, de utánrendelésre jelenleg már nincs lehetőségünk - a nagyraktárokból e választ kaptuk. Kérdés, hogy azt a nagy gondot legfelső szinten meg tudják-e oldani. Vitaminokkal, lázcsillapítókkal továbbra is jól el vagyunk látva – egyelőre azokkal érdemes erősíteni a védekezőképességet” - fogalmazott.
Az egyik nagy egészségügyi vállalat komáromi patikájában próbálkoztunk, ahol eddig még egyetlen influenza-vakcinát sem kaptak.
„A nagyraktárból megtudtuk, hogy nem tudnak oltóanyagot küldeni nekünk. Többféle immunrendszer-erősítő tablettával és cseppel, illetve vitaminkészítményekkel azonban rendelkezünk. Mi tagadás, én még sosem szúrattam be magamnak az influenza-vakcinát, inkább a természetes védekezőrendszer erősítésének a híve vagyok – vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, valamint friss levegőn és napsütésben történő mozgással. Esetemben bevált ez a módszer, mert még sosem voltam influenzás” - közölte magánvéleményét B. Gizella, a gyógyszertár laboránsa.
Cserge Fekete Erzsébet, a perbetei Archa patika gyógyszerésze leszögezte: az övékéhez hasonló kisebb patikákba csak annyi vakcinát rendeltek, amennyit a körzeti orvosok kértek.
„Mi 90 darab Influvacot rendeltünk, amivel az orvos már be is oltotta a pácienseit. Továbbá 30 darab Vaxigripet is kértem, de az már a nagyraktárban sem volt, így meg sem kaptam. Azt állítják, hogy már nem is küldik, mert vakcinahiány van. A tavaszi hiánycikknek számító vitaminokból, valamint lázcsillapítókból egyelőre elegendővel rendelkezünk” - árulta el.
Hangsúlyozta: ha az emberi szervezet Covid-19 fertőzés vagy más miatt le van gyengülve, akkor nem szabad beoltatnunk magunkat. „Ha valaki nem is tudja magáról azt, hogy esetleg koronavírus-fertőzött, de fáradékony, köhécsel vagy a torka fáj, akkor inkább ne oltassa be magát aktív vakcínával! Úgy vélem, hogy a maszkviselet némileg az influenza ellen is megvéd minket, ezért annak használatát is ajánlom.“