2021. április 3., 17:46

Inámi Liliom – élelmiszer és evangélium

A nagykürtösi járási Inámban a múlt század hatvanas éveinek elején épült a korszaknak megfelelően korszerű, lapos tetejű ingatlan, amelyben a Jednota üzletlánc zólyomi részlege élelmiszerüzletet, valamint egy kifőzdével és étkezdével is rendelkező vendéglőt működtetett.

A félezer lakost számláló községben a maga idejében kiváló szolgáltatást nyújtottak itt; a helyieknek 1 koronáért sok más mellett ebédet is biztosítottak. Néhány évvel a rendszerváltozás után, 1994 decemberében Zolcerné Nagy Magdolna megvásárolta az ingatlant, és hamarosan Dajana néven vegyeskereskedést nyitott benne.   

Az élelmiszerüzlet fenntartása kezdetben nagy kihívás volt, hiszen vegyészeti szakközépiskolai végzettséggel mindaddig más területen tevékenykedtem, a vállalkozásban sem volt tapasztalatom. A családtagok véleménye is megoszlott; volt, aki támogatott, más inkább szeretett volna lebeszélni az egészről. A végső döntés anyai nagymamám tanácsa révén született meg, aki okos asszony lévén azt javasolta: Fiam, ha nem tudsz dönteni, bízd magad a Jóistenre, ő majd megmutatja neked a helyes utat!

– idézi fel Magdolna, aki szerint az életben nincsenek véletlenek. Elmondása szerint valóban az Úr mutatta számára a helyes utat.

Az azóta eltelt több mint huszonöt év is ezt igazolja, ugyanis a vállalkozó szellemű vegyész fokozatosan elsajátította Inám egyetlen, 2012 júniusától már Liliom néven működő élelmiszerüzlete irányításának és üzemeltetésének minden csínját-bínját, és manapság férjével, Zolcer Gáborral a település elismert vállalkozójának számít.

Amint azt a házaspár felidézte, nagy beruházást jelentett számukra az épület tetőszerkezetének a szigetelése, hiszen a rossz műszaki állapot miatt beáztak az üzlethelyiségek. Az évek során felújították és újrafestették a külső burkolatot. 2020-ban lecserélték a nyílászárókat, de az épület környékének tereprendezésére is hangsúlyt helyezve parkolót aszfaltoztattak. Mindemellett teraszt építettek, díszcserjéket telepítettek, padokat és asztalokat helyeztek el, a nyári hónapokra közkedvelt helyszínt alakítottak ki a helyi fiatalság számára. Nagyon sok dolgot önerőből valósítottak meg, ami jelentős részben Zolcer Gábor munkáját dicséri, de természetesen két gyermekük, Viktor és Marian is nagy segítségükre van a mai napig.

A férjem támogatása nélkül nem jött volna létre ez a vállalkozás. Ketten együtt, a Jóistenben bízva nagyon szép eredményeket tudtunk és tudunk elérni

– hangsúlyozza Magdolna.

A gazdag kínálatot nyújtó, hazai és magyarországi termékeket egyaránt kínáló élelmiszerüzletet 2021 januárjában az egykori kocsma helyiségeibe költöztették át. Inám így egy valóban korszerű, világos, minden igényt kielégítő, az addiginál nagyobb alapterületen elhelyezkedő, új polcrendszert is magáénak tudó kereskedelmi egységgel bővült. Zolcerné Nagy Magdolna elmondása szerint a bolt korábbi tere jelenleg ugyan nincs kihasználva, de több tervük is megvalósításra vár.

Minden bizonnyal Inám az első olyan település, amelynek az élelmiszerüzletében elektronikus formában evangéliumot is hirdetnek.

Hívő katolikusok vagyunk, és vallásunkat aktívan gyakoroljuk. Mindketten rendszeresen részt veszünk a lelki gyakorlatokon, s a hitközséget is rendszeresen látogatjuk. Ezért is természetes számunkra, hogy az üzlet falát feszület díszíti, amely egyébként nagyanyai örökség, és Rómából származik. Nem véletlen a bolt szlogenje sem: Isten hozta a kedves vevőt!

– mondja Magdolna.

Otthonunkban napi szinten lapozgatjuk a Bibliát, innen származott az ötlet, hogy a helybéliek is magukévá tehessék az evangélium igéjét. Az ide betérőknek utat mutatnánk a szeretetre, az összefogásra és az összetartozásra. Sokan megállnak az elektronikus tábla előtt, elolvassák a napi igét, és feltöltődve, hitükben megerősödve távoznak az üzletből.

Zolcerné Nagy Magdolna szerint – mivel a település lakosai hívő római katolikusok – a többség pozitívan fogadta az evangélium hirdetését.

Akadtak persze csípős megjegyzések is, de mi, emberek, hajlamosak vagyunk sokszor rosszmájúak lenni az iránt, aki sikeres, vagy valamit újít. Sokszor nem a jót, nem a szépet látjuk ebben, inkább igyekszünk ellehetetleníteni, becsmérelni, kritizálni. Bennünket ez sem tántorított el.

A járványhelyzet az alapvető élelmiszerek mellett többek között különböző tisztító- és mosószereket, továbbá állateledelt is kínáló üzlet hétköznapjaira is rányomta a bélyegét. Bár Inámban nagyon kevés esetben mutatták ki igazoltan a vírus jelenlétét, a Zolcer házaspár fokozottan figyelt és figyel a mai napig a higiéniai előírásokra és az új rendeletek, szabályok betartására, betartatására.

liliom inám

– Boltunk alkalmazottai, a kiszolgálók, így Tomaskin Szilvia, Bolgár Andrea és Véber Tünde is pozitívan viszonyulnak az oltáshoz, s mivel napi szinten érintkeznek a beszállítókkal, a fuvarozókkal és természetesen a vevőkkel, nem is kérdéses, hogy mindannyian igényelni fogják a védőoltást. A vakcinakínálatról ugyan egyelőre megoszlanak a vélemények, de mi hisszük, hogy valamennyi a betegség megelőzését eredményezi, és hamarosan újra felszabadultak leszünk. Nem kell rettegésben élni a járvány miatt, és teljes erőnkkel az üzletre tudunk majd koncentrálni. Ezzel együtt valljuk Martin Luther King gondolatát: „Hittel tedd meg az első lépcsőfokot! Nem kell látnod az egész lépcsőt, csupán az első fokot. Sikerülni fog!   

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/13. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.