2020. március 23., 16:42

Ijedtség van, pánik nincs!

Több mint egy hét telt el a koronavírussal kapcsolatos szigorító intézkedések óta. Most a  nagyobb települések polgármestereit arról kérdeztük, mennyire veszik komolyan a lakosok az óvintézkedéseket, illetve milyen segítséget nyújtanak nekik abban, hogy azokat be tudják tartani.

 

 

Galéria
+8 kép a galériában
Bodrogszerdahely, községháza

A bodrogközi Nagytárkányban 4 asszony folyamatosan készíti a maszkokat, naponta fejenként negyven maszk elkészítését tudják vállalni— kezdte mondandóját Kopasz József. Először mi is a legidősebbeket láttuk el vele, de ma már 70 gyerekmaszkot is ki tudunk osztani. A cél az, hogy mindenkinek legyen mosható és vasalható védőmaszkja.

Az emberek általában fegyelmezettek, bár még mindig nagyobb mozgást tapasztalok a kelleténél. Nálunk két ember /anya és fia /van házi „őrizetben”, akik külföldről tértek haza. A család többi tagja a lakásból elköltözött, hogy szeretteiket el tudják látni”

– mondta a  polgármester.

Nagykövesd polgármesterétől, Nagy Attilától azt tudtuk meg, hogy a lakók 15-20 százaléka még mindig nem használja rendszeresen a szájmaszkot, ugyanakkor a falu mára elcsendesedett. A külföldről hazaérkezők kapcsán beszámolt arról, hogy 4 család részesül önkéntes házi elkülönítésben. A gyógyszerek kiváltását és az élelmiszerek vásárlását az önkormányzat biztosítja.

Mento Zoltán a 2500 lelket számláló Bodrogszerdahely polgármestere portálunknak elmondta, hogy kezdetben a lakosság nem vette komolyan az intézkedéseket, ma azonban már maszkban járnak, amelyet helyben 3 varrónő és 2 szabó készít, de a királyhelmeci varrodában is megrendeltek 2500 darabot.

Bízik abban, hogy hétvégéig minden polgárnak lesz saját mosható maszkja. Az idősek számára továbbra is biztosítják a bevásárlást és --igény szerint -- az étkeztetést.

Kisgéresben mindenkinek varrattak védőmaszkot, amit ki is kézbesítettek, tájékoztatott Furik Csaba. Van olyan kereskedelmi vállalkozójuk, aki telefonon felveszi az élelmiszerekre vonatkozó megrendelést, és azt ingyen házhoz is szállítja. Egy ember van önkéntesen házi karanténban, a többiek még az intézkedések előtt hazatértek külföldi munkahelyeikről. Itt is vannak felelőtlen polgárok, de a nagy többség tisztában van a helyzet komolyságával.  

Borsi polgármester asszonyától, Varga Anna Tündétől azt tudtuk meg, hogy a faluban mindenki 2 hónapra elegendő gyógyszerrel és szájmaszkkal rendelkezik. Bevásárlási láz tulajdonképpen csak a szigorítások bejelentésének napján volt a faluban, azóta ez elcsitult.

Pillanatnyilag 6 család van önkéntes elzártságban, ebből egy már 14. napja. A falu 12 utcájában elenyésző a forgalom.

Nagykapos polgármestere, Petrigán Péter elégedett polgártársai fegyelmezettségével, hétvégén a város már-már kihaltnak tűnt. A lakosság 90-95 százalékban hordja a védőmaszkokat. Elrendelték a városi rendőrség 24 órás szolgálatát, hogy amennyiben igény lesz az egyedülállók, idősek segítésére, abban ők is kivehessék részüket. Egyelőre mindenki egyedül is meg tudja oldja bevásárlásait rokonai, szomszédai segítségével.

Kaposkelecsény minden polgárának van saját szájmaszkja, és azt  viselik is, mondta el Varga Tibor.

Temetést is tartottak az elmúlt napokban, szűk családi körben. Az iskolában a gyerekek nemcsak online oktatásban vesznek részt,  hanem nyomtatott feladatlapokat is meg kell oldaniuk.

A falu lakói közül 3 család került házi karanténba-- nyilatkozta a polgármester. 

Csicser község élén Hajdók Vince áll, aki arról számolt be portálunknak, hogy a válságstábot március 13-án hozták létre. Bár egyre nehezebb a textil és a hozzá szükséges gumi beszerzése, ők is önállóan készítik a védőmaszkokat, amelyet minden lakoshoz szeretnének eljuttatni.

A roma lakosság a segélyosztás előtt a maszkon kívül szappant és gumikesztyűt is kapott, és előre felszólították őket, hogy csak az érintett jöjjön átvenni a pénzét, családtagjait ezúttal mindenki hagyja otthon. Így sikerült zökkenőmentesen ezt is lebonyolítani.

Az emberek teljesen visszavonultan élik életüket, mivel a templomok is zárva tartanak, hétvégén kihaltak az utcák. A polgármester most készít egy táblázatot arról, hogy ki mikor vonult házi karanténba, mert a külföldön dolgozók fokozatosan térnek haza.

Nagyszelmenc élete is megváltozott az elmúlt egy-két hétben. Lezárták a szlovák-ukrán gyalogos határátkelőt, már ezzel is elcsendesült itt az élet, aki csak teheti, otthon tölti napjait. Tóth Lajos polgármester  mindenki számára biztosított védőmaszkot. A boltokban folyamatos az ellátás.

Mintegy 25-30 fő jár naponta munkába, elsősorban a vasútra, egy személy, aki Indiában járt, elzártan éli napjait otthonában,  várva a 14 nap elteltét.

Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.