III. ÖKO-LOGIKA: csapatversennyel a környezettudatosság és a diákok közti barátságok elmélyítéséért
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében a III.ÖKO-LOGIKA Kárpát-medencei Természet- és Környezetvédelmi Csapatverseny országos döntőjére kerül sor május 4-én, vagyis ma a komáromi Jókai Mór Alapiskolában. Késő délután várható a Magyarország Kormánya és Komárom Város támogatásával megrendezett viadal végeredménye, amivel majd frissítjük a cikkünket.

Bagita Judit, a Komáromi Közös Tanügyi Hivatal szakmunkatársa nyitotta meg a III. ÖKO-LOGIKA Kárpát-medencei Természet- és Környezetvédelmi Csapatverseny országos döntőjét a helyi Jókai Mór Alapiskola aulájában, ahol az idei viadal zsűritagjait is bemutatta.
Az ítészek között ez alkalommal Szekeres László, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának oktatási dékán-helyettese, György Judit, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin MTNY Alapiskola és Varga Tamás, a házigazda intézmény pedagógusa foglalt helyet. Később csatlakozott hozzájuk Varga Andrea, a Selye János Egyetem kémia tanszékének vezetője. Ekképp a biológia, kémia és földrajz tantárgy szakavatott tudorai értékeltek.
Majd Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnöke szólt a jelenlevőkhöz. Elárulta: régóta e csapatverseny résztvevőinek a rajongója, mert ők ahelyett, hogy más időtöltésnek hódolnának, természet- és környezetvédelmi könyveket böngésznek, ilyen tematikájú filmeket néznek, s az életükből igyekeznek mellőzni a műanyagot, a természetet pedig nem terhelik hulladékkal, vagyis környezettudatosan – ökologikusan élnek.
A bolygónkért vívott harc ifjú zászlóvivőit arra kérte, hogy a tudásuk meggyőző erejével hassanak másokra is, hogy kövessék a jó példájukat.
„Ha már kivágtad az összes fát, megmérgezted valamennyi folyót, kifogtad az összes halat, akkor döbbensz rá, hogy a pénz nem ehető!“ – idézett egy tanulságos mondást. Hangsúlyozta: a természet meghálál minden apróságot, amit érte teszünk, meghallva és megértve a Föld panasz-szavát...!
„Tizenöt éven át, utoljára 2017-ben rendezték meg a Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi Versenyt Magyarországon, illetve az egyik elődöntőjét a Felvidéken, amelyen itteni csapatok is részt vettek. Miután az a viadal a főszervező nyugdíjazása után megszűnt, ám a hazai iskoláink részéről igény mutatkozott a folytatásra, ezért 2019-ben életre hívtuk a saját ÖKO-LOGIKA természet- és környezetvédelmi csapatversenyünket. Az elsőt ugyanitt tartottuk meg, a másodikat azonban a Covid-járvány miatt csak online formában, a harmadikra pedig ismét jelenléti formában most kerülhetett sor. E verseny célja a környezetről alkotott ismeretek elmélyítése, az önálló ismeretszerzés készségének fejlesztése, a globális fenntarthatósági problémák és a komplex ökológiai gondolkodás megalapozása, valamint a természettudományos ismeretek gazdagítása és nem utolsó sorban a tehetséggondozás” – mondta el portálunknak Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnöke.
Az alapiskolák 7-9., illetve a nyolcéves gimnáziumok 2-4. osztályos diákjainak viadalán 16 felvidéki intézmény háromfős csapatai mérték össze tudásukat. Míg 2019-ben 1-1 erdélyi és vajdasági intézmény csapatát is fogadhatták, idén ők a pandémia miatt távol maradtak.
– szögezte le az elnökasszony. Az idei viadalon Komáromot a „Jókain“ kívül az Eötvös Utcai MTNY AI képviselte, továbbá Alistálról 2, Nagyszelmencről, Királyhelmecről, Bolyból, Ipolyszakállosról, Negyedről, Csatáról, Buzitáról, Érsekkétyről, Pozsonyból, Pelsőcről, Diószegről és Köbölkútról pedig 1-1 csapat szállt ringbe. A 17 jelentkező csapat közül végül a tiszacsernyői visszalépett. Az írásbeli fordulóban a környezetvédelemmel kapcsolatos alapfogalmak, összefüggések szerepeltek. A tesztírás után következett a szóbeli rész, amely során mindegyik csapat kiselőadást mutatott be egy-egy szabadon választott témáról. Szólhattak a lakóhelyük, környezetük természeti értékeiről vagy aktuális környezeti problémákról, és megoldási javaslatokat is tehettek. További a tudatos fogyasztásról, az anyagtakarékosságról és egyebekről is tarthattak előadást” – tájékoztatott Fekete Irén.
A házigazdák nevében Keszegh Béla, Komárom polgármestere és Mátyás Katalin iskolaigazgató is szót kapott, műszaki segítséget pedig Németh Éva, az SZMPSZ szervezési és programkoordinátora nyújtott a csapatoknak. Ahogy elhangzott: e verseny nem csak a környezettudatosság elmélyítését és az ismeretgyarapítást, hanem az iskolák közti baráti szálak szorosabbra fűzését is szolgálja. Végül a legügyesebb diákok okleveleket, könyv- és kis tárgyi jutalmakat vehetnek majd át. Késő délután várható a Magyarország Kormánya és Komárom Város támogatásával megrendezett viadal végeredménye, amivel frissítjük e cikkünket.
