II. Koháry István jegyében szervezték az idei Palóc Napokat és Füleki Városnapokat
A Füleki Városi Művelődési Központ idén is változatos műsorral készült a hagyományos 34. Palóc Napokra és Füleki Városnapokra. A füleki várudvar és a városi művelődési központ kulturális programok színes skálájával várta a látogatókat. Kiállítás, díjátadó, gyermek program, koncertek, szentmise és futballmérkőzés is gazdagította az esemény programját.

„II. Koháry István a füleki vár utolsó kapitánya, becsületesen védte Fülek várát, egészen addig, amíg aztán az egyesült török, kuruc és erdélyi csapatok sikeresen bevették azt” – hangzott el a kiállításmegnyitón. A Városi Honismereti Múzeum galériájában berendezett új időszaki tárlat a füleki Koháry-kúria felújítását mutatja be, mely jelenleg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség központja. A barokk kúriát II. Koháry István építtette a 18. század első harmadában. Ez Fülek harmadik legidősebb épülete a vár és templom után, melyek szintén a Koháry családhoz kötődnek.
A Koháry téren folytatódott az első nap programja, ahol a város vezetése és a civil szervezetek képviselői megkoszorúzták II. Koháry István, a templom építtetőjének mellszobrát. A 300 éves római katolikus templomba a komolyzene kedvelőit várták, akik régizenei koncertet élvezhettek a kiváló akusztikájú, autentikus helyszínen.
A pénteki ünnepi program része volt a Város- és Polgármester díjak átadása is. Város Díjban részesült Agócs József, egykori polgármester és a Iuvenis Neogradiensis polgári társulás. A Polgármester Díját pedig Miroslava Podhorová szlovák folklorista érdemelte ki.
„Az a trend, hogy most már egyre kevesebb díjat adunk, hiszen az az általános vélemény a városvezetésben és a képviselőtestületben is, hogy kevesebb díj talán értékesebb, így idén összességében három díjat ítéltünk oda, egy polgármesteri és két város díját” – nyilatkozta Agócs Attila, polgármester.
Szombat délelőtt a családok vették birtokba a várudvart. Népi játékok és interaktív, zenés-táncos előadások várták őket.
– részletezte Tóth Éva, a VMK igazgatója.
Nem maradtak el az esti koncertek sem. Pénteken és szombaton ismert szlovákiai és magyarországi együttesek csaptak a húrok közé és vették birtokba a színpadot. Vasárnap a hívők az ünnepi szentmisén és a körmeneten vehettek részt. Este pedig a színházkedvelők a Bál a Savoyban című operettet tekinthették meg.
