2024. december 12., 15:55

Így emelkednek a buszjegyek jövőre Pozsonyban

Pozsonyban 2025 márciusától drágábbak lesznek a jegyek a közösségi közlekedésben.

mhd
Fotó: TASR/AP

A jegyárak emelkedése elsősorban az áfa emelésének, a tranzakciós illetékek és az inflációnak tudható be.

A kormány elfogadta az új konszolidációs csomagot, melynek következtében több szolgáltatásnál is emelkednek az árak.

Ez alól a közlekedés sem kivétel. Ctibor Košťál, Pozsony város hivatalának az igazgatója számolt be arról, miután a város önkormányzata megszavazta a költségvetést.

A hivatalvezető kritizálta a már elfogadott konszolidációs csomagot, melynek szerint több negatív hatása lesz, és a jövőben több gondot okozhat, amikor az egyes városok a helyi költségvetést fogják elfogadni.

Ctibor Košťál elmondta, arra figyeltek, hogy a városi költségvetés elfogadásakor figyelembe vegyék azt, hogy minimalizálják a lakosság kiadásait, és az ingatlanadó se emelkedjen Pozsonyban. Ugyanakkor azt is kijelentette, azt nem sikerült elkerülni, hogy a helyi tömegközlekedéseken a jegyárak dráguljanak.

Ez azt jelenti, hogy a helyi járatoknál használt 30 perces jegy tíz centtel lesz drágább, vagyis 1,10 euró helyett, márciustól a jegy 1,20 euróba fog kerülni.
Ez körülbelül tíz százalékos növekedést jelent. Az egy éves bérlet szintén tíz százalékkal emelkedik, 263 euróba fog kerülni. A többi jegyár is 12,6 százalékkal emelkedik. Kivételt képeznek a diákkedvezményes jegyek, melyeknek az ára nem változik.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.