Idén folytatódik a széleskörű útfelújítás Komáromban
Komárom városvezetése a 2022-es évben is folytatni akarja a helyi úthálózat rendbehozatalát. A vonatkozó önkormányzati döntés alapján tavaly 120 798 eurót költöttek e célra.

Az előkészületi szakaszban el kell készíttetni a megvalósítandó projekttel kapcsolatos tervdokumentációt, amihez az érintett területekkel kapcsolatos kimutatásokra, adatokra is szükség van. Majd közbeszerzési eljárás során kell kiválasztani a felújítási munkálatokat legmegfelelőbben elvégző céget. Miután mindez megtörténik, kezdődhetnek az útjavítások – tájékoztatott a Komáromi Városi Hivatal.
Az illetékesek ezeket az a műszaki állapotuk és az azokon áthaladó forgalom frekventáltsága alapján választotta ki.
– szögezte le a magisztrátus. Hozzátéve: a helyi kommunikáció még nagyobb léptékű, folyamatos átfogó rekonstrukciójára a 2016/2017-es években került sor Komáromban. Akkor a munkálatok költségeit hitelből finanszírozta a város. Tavaly pedig a vonatkozó önkormányzati döntés alapján összesen 120 798 eurót költöttek e célra.
Akkor többen ellenezték az e célra történő hitelelvételt, azt állítva, hogy előbb a még égetőbb gondokat kellene orvosolni, szintén hitelből. Amiatt is kifejezték az aggályaikat, hogy a javítás összegében nem szerepeltek a mérnöki hálózatok esetleges felújításának költségei, pedig szerintük minden esetben csak úgy érdemes elvégezni a burkolatcserét, ha pár éven belül nem kell feltörni az utat a külnféle vízvezeték-csövek cseréje miatt. Végül a jelen levő képviselők 12 igen, 1 nem és 5 tartózkodással fogadták el a javaslatot, s az útfelújítás tervezetéről a közműhálózatok üzemeltetőivel is egyeztetett a hivatal.
A felújítandó helyszínek listája egy-két pontban módosult a 2016 márciusában elfogadott szándékhoz képest.
Az újonnan jóváhagyott listában a következő utcák kaptak helyet: Eötvös utca, Duna rakpart, Hold utca, Jókai utca, Építők utcája, Komáromi Kacz utca, Király püspök utca (a Kertész utcától az Ispotály utcáig, valamint az Ispotály utcától a temetőig), M. R. Štefánik tér, Határőr utca (a Jókai utcáig), Gútai sor, Lehár utca, Jázmin, Fenyves és Méhes utca (Örsújfalu), Szabadság utca. Nos, kijavítandó kátyúkból továbbra sincs hiány Komáromban.