Ideiglenes költségvetéssel kezdte az évet Rimaszombat
Rimaszombat ideiglenes költségvetéssel kezdte a 2024-es évet. Az önkormányzat a kiegyenlített költségvetési tervezeten dolgozik, de a takarékoskodási intézkedések és megszorítások után is még mindig 590 ezer euró a hiány.

A költségvetés összeállítását már szeptemberben megkezdték, az önkormányzat, a városi szervezetek, iskolák igényeinek összegzése után a tervezett hiány 5,9 millió euróra rúgott volna.
– magyarázta Szántó István, a városi hivatal elöljárója.
Az önkormányzat szerint az is közrejátszott, hogy későn, december végén lett elfogadva az állami költségvetés. A városi képviselő-testület szintén csak decemberben fogadta el a 2024-es évre vonatkozó hulladékelszállítási díjakat, az ingatlanadó emelésének mértékét, a parkolási díj bevezetését.
– tette hozzá a hivatalvezető. Az önkormányzat a következő testületi ülésen újabb költséglefaragásokról akar egyeztetni a képviselőkkel. Ha sikerül egyetértésre jutni, a februári ülésre lehet előterjeszteni a kiegyensúlyozott költségvetési tervet.