A közvilágításon spórol Rimaszombat önkormányzata
Az esti órákban és éjszaka már csak minden második utcai lámpa világít Rimaszombat utcáin. A város önkormányzata a gáz- és villamosenergia-árak drasztikus emelkedése miatt takarékossági intézkedéseket vezetett be, s hasonlóan döntöttek a közeli Zeherje községben is.

Rimaszombat városi tanácsa a múlt héten jóváhagyta a megszorító intézkedéseket, s ezután a Városi Közterület-fenntartó Vállalat munkatársai megkezdték az egyes utcai utcai lámpák kikapcsolását. Fokozatosan kapcsolják ki a világítótesteket, amelyek egész éjszaka lekapcsolva maradnak. Az útkereszteződéseknél, a gyalogátkelőhelyek közelében, és olyan helyeken, amelyek sötétben veszélyesek, nem korlátozzák a közvilágítást.
– mondta Jozef Tóth alpolgármester a TASR hírügynökségnek, hozzátéve, hogy ha az önkormányzat nem fogadja el az intézkedéseket, akkor radikális változtatásokat kell végrehajtania a város költségvetésében.
Takarékossági intézkedéseket vezetnek be a városi hivatal épületében is, például korlátozták a folyosók és a tárgyalótermek fűtését. A polgármester utasítására február végéig az alapiskoláknak és az óvodáknak, valamint más önkormányzati szervezeteknek is be kell mutatniuk takarékossági terveiket.
Az energiatakarékossági intézkedések időtartamát nem határozta meg a város. Az alpolgármester elmondta, az év közepén újra megvizsgálják a helyzetet.
A Rimaszombathoz közeli Zeherjén szintén hasonló takarékossági intézkedéseket vezettek be.
A településen a Közép-szlovákiai Áramszolgáltató biztosítja az áraméllátást és a közvilágítás. Ružena Gembická polgámesterasszony elmondása szerint a közvilágítással kapcsolatos kiadásaik az utóbbi időszakban több mint 100 százalékkal növekedtek, s a tervezett 3600 euró helyett mintegy 8400 euróra rúgnak. A község képviselő-testülete ezért úgy döntött, hogy a falu területén éjszaka lekapcsolják a közvilágítást.