2020. november 10., 20:29

Hová adózzon a U.S. Steel? – Csaknem negyedszázados vitára adott választ a Legfelsőbb Bíróság

Azok a telkek, amelyeken a kassai U.S. Steel vasgyár fekszik, Abaújszakály község kataszterébe tartoznak, nem pedig Kassáéba – határozott a Legfelsőbb Bíróság, megerősítve ezzel a Kassa-környéki Járásbíróság 2013-as ítéletét.

Fotó: TASR

„A Legfelsőbb Bíróság (NS SR) nyilvánosan kihirdetett ítéletével megváltoztatta a Kassai Kerületi Bíróság döntését, így megerősítette a Kassa-környéki Járásbíróság ítéletének törvényességét” – közölte hétfőn Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője. Hozzátette, a törvények által előírt határidőn belül kézbesítik az érintetteknek az ítélet írásbeli indoklását. Mint mondta, részletesebb tájékoztatást a nyilvánosságnak csak az indoklás kézbesítése után adhat.

A bírósági döntéstől függ, hogy a vasgyár hová fizeti az ingatlanadót. A vitatott, körülbelül 700 hektáros terület eddig Kassa város kataszterébe tartozott. Igaz, volt egy hároméves időszak, amikor Abaújszakályhoz (Sokoľany) tartozott, ahol jóval alacsonyabb az ingatlanadó. Kassa az idén jelentős mértékben megnövelte ezt az adót, a U.S. Steel-nek hétmillió eurót kellett volna fizetnie, kettővel többet, mint az előző évben. A hosszú ideje húzódó határvitára való tekintettel a vasgyár fellebbezett.

Az egykori Kassa-vidéki járás bizonyos területének Kassa városához való csatolásáról 1979-ben született döntés. Abaújszakály, amely akkor Hutníky településrésze volt, 1997 óta próbálja a restitúciós törvén alapján visszaszerezni a telkeket, az önkormányzat azzal érvel, hogy a döntés az érintett települések megkérdezése nélkül történt. Az illetékes kataszteri hivatal visszaadta a területet a falunak, ezt azonban Kassa bíróságon támadta meg. A már több mint 23 éve húzódó ügyben a Kassa-környéki Járásbíróság 2013-ban Abaújszakálynak adott igazat. Tavaly a Kassai Kerületi Bíróság viszont épp ellenkezőleg, arra hivatkozva, hogy Hutníky település 1979-ben egyetértett a telekkönyvi módosításokkal. Most a Legfelsőbb Bíróság megerősítette a járásbíróság döntését.

 A kassai magisztrátus egyelőre tartózkodóan reagált. Vladimír Fabian, a város szóvivője közölte, Kassa megvárja az ítélet írásos indoklásának kézbesítését, ezt követően dönt majd arról, hogyan tovább.

Abaújszakály község üdvözölte a bírósági döntést. František Beregszászi polgármester szerint a kataszter határának módosítása körülbelül évi 700 ezer eurót hoz a település kasszájába. „A Legfelsőbb Bíróság ítélete lehetővé teszi a csatornahálózat befejezését, a község úthálózatának és járdáinak megjavítását, az óvoda felújítását, tornaterem felépítését az alapiskolában, és így tovább. Egyúttal egyfajta elégtételt is jelent a település polgárai számára, akik egy nagy gyár kerítése mellett élnek” – fogalmazott a polgármester.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.