Honti Kaszinó az aktív ifjúságért
Az ipolysági Honti Kaszinó bekapcsolódott az Aktív Ifjúság elnevezésű, az Európai Unió által támogatott nemzetközi projektbe. A következő másfél év során a Fiatalok a Nemzetért Alapítvánnyal és a Vigyázó Egyesülettel működnek majd együtt.
A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány eddigi legnagyobb projektjét kezdi meg idén ősszel, erdélyi és felvidéki partnerszervezeteivel közösen. A cél, hogy feltárják a fiatalok közéleti inaktivitásának okait, illetve megoldási javaslatokat dolgozzanak ki azért, hogy a felnövekvő generáció minél aktívabban vegye ki részét a közélet alakításából.
– fogalmazták meg a szervezők. A másfél év során többnyelvű együttműködési és digitális stratégiát alakítanak ki, amelynek segítségével tapasztalataikat és megoldási javaslataikat más európai országok és szervezetek irányába is továbbítani tudják majd.
– Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok tevékenyek legyenek társadalmi szervezetekben, részt vegyenek az őket érintő döntéshozatalban, végezzenek önkéntes munkát vagy éppenséggel álljanak ki az érdekeik mellett. Úgy gondoljuk, hogy a fiatalok aktivitásának erősítése nemcsak egyéni érdekük, hanem az egész társadalom hasznára válik – mondta el Morva Mátyás projektmenedzser.
– Idén ősszel elsősorban a fent említett okok feltárása zajlik majd; októberben a forradalmi események felelevenítése kapcsán szeretnénk majd a fiatalokkal beszélgetni. A hangsúly tehát egyelőre a miértek keresésére tevődik, aztán a tudatosan felépített menetrend szerint eljutunk a mit és a hogyan átfogó artikulációjához.
Mint mondta Morva Mátyás, a partnereikkel novemberben egy csapatépítésen vesznek részt Kecelen, s hamarosan Budapestre és Erdélybe is ellátogatnak.
– Lesz olyan rész is, amikor fiataloknak fogunk képzést tartani Magyarországon és Erdélyben, ami azért is előnyös, mert a felvidéki fiatalok ingyenesen vehetnek részt olyan eseményeken, ahol tanulhatnak, kapcsolatokat építhetnek és a tanultakat itthon kamatoztathatják. Az összegyűjtött tapasztalatok alapján olyan kiadványok készítését tervezzük, amelyek más szervezeteknek is hasznosak lehetnek, tehát projektünk által nemcsak mi fejlődhetünk, hanem más szervezetek is – tette hozzá Morva Mátyás.
Megjelent a Magyar7 2023/40. számában.