Hol vagy, Fonzi?
Újraérteni egy alkotót, egy szuverén, kósza lángelmét nehéz feladat. A Madách-díjas szlovákiai magyar író, Talamon Alfonz idén lenne hatvanéves. Pályatársai, barátai szerint szabad szellem, bámulatos elme volt, aki csak úgy bekopogott az éjszaka közepén, mert éppen meg akarta osztani magvas gondolatait valakivel.
Talamon Alfonz irodalma nem az a világ, amelybe az olvasó kényelmesen belesétál. Inkább olyan, mintha valaki egyszer csak kihúzná a talajt az érteni kívánó olvasó lába alól. Hosszú, hömpölygő mondatai, álomszerű képei és groteszk figurái folyton bizonytalanságban tartják az embert. Az irodalomtörténészek gyakran emlegetik vele kapcsolatban a mágikus realizmust, Kafka vagy Cortázar nevét, de valójában nagyon nehéz bárkihez hasonlítani. Az irodalmi lángelme pályája sebesen ívelt felfelé, de nem született szerencsés csillagzat alatt – az egyre erősebb életművet 1996-ban tragédia szakította félbe. Talamon Alfonz balesetet szenvedett, kómába került, és többé nem tért magához. Utolsó kötete, a Samuel Borkopf álnéven írt Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából már posztumusz jelent meg. A könyv különösen megrendítő dokumentuma egy félbeszakadt pályának, a szöveg a 149. oldalon egy szó közepén ér véget.
El nem avuló próza
Talamon Alfonz életében mindössze néhány könyvet publikált, mégis olyan szerzővé vált, akire ma is rendszeresen hivatkoznak. Talán azért, mert nem próbált megfelelni. Prózája sokszor nyugtalanító, szétcsúszó, nehezen követhető – de közben nagyon pontosan felismerhető. Nem az a fajta irodalom, amelyet gyorsan el lehet olvasni, majd félretenni.
Diószeg városa, ahol Talamon, vagy ahogy barátai hívták, Fonzi élt, máig őrzi az emléket. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága és Diószeg önkormányzata megemlékezést szervezett annál a Mag Gyula által készített szobornál, amely a talamoni alkotást ihlető kisvárosba várja a látogatókat.
Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke Talamon Alfonz irodalmi jelentőségét felvidéki kontextusban, majd az egyetemes magyar próza irányából is értelmezte. Személyes hangon beszélt Talamon Alfonz indulásáról és az Iródia mozgalom éveiről. Felidézte, már nagyon fiatalon látszott, hogy rendkívüli tehetségről van szó.
Talamon művészete magasan kiugrott az akkori kezdők közül. Fiatalon kezdett írni, és fiatalon kezdett komoly szövegeket produkálni. Az Iródia mozgalom egyik célja éppen az volt, hogy a fiatal felvidéki magyar szerzők szakmai segítséget kapjanak. Ebben meghatározó szerepet vállalt Grendel Lajos, aki már korán felfigyelt Talamon szövegeire. Foglalkozott vele, javította a szövegeit, mert úgy gondolta, erre az irodalomra nagyon kell figyelni
– mondta Hodossy, hozzáfűzve, hogy Talamon prózája ma sem avult el.
– Ezek nem pillanatnyi hatásra épülő szövegek. Nagyon fiatalosak, lendületesek, és ma is működnek. Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa őt. Talamon kötetei jelenleg nehezen hozzáférhetők, bár könyvtárakban még megtalálhatók.
Hodossy beszélt arról is, hogy az Opus folyóirat és az Irodalmi Szemle is készül megemlékezésekkel és Talamon-szövegekkel az évfordulóra.
– Nehéz volt vele együttműködni. Emberileg ugyanolyan volt, mint a művei, nagyon bonyolult. De nagyon jó, fanyar humora volt.
Pályatárs és barát
Krommer Gábor, Diószeg polgármestere nem irodalomtörténeti elemzéssel készült, hanem helyi emlékekkel. Beszélt Talamon édesanyjáról, Talamon Edit pedagógusról, akit a városban sokan ismertek és tiszteltek. Felidézte, hogy a család támogatta a gyermek kreativitását, amelynek kibontakozásában fontos szerepe volt a galántai magyar gimnáziumnak és az Iródia mozgalomnak.
Akkoriban valódi, izgalmas szellemi közeg működött a gimnáziumban és a környéken, ahol a fiatalok olvastak, vitatkoztak, írtak, szerveződtek. A mából visszanézve már-már szokatlan intenzitásúnak tűnik az akkori kulturális élet
– mondta a diószegi polgármester.
Fellinger Károly író pályatársként, barátként emlékezett személyes hangvételű beszédében Fonzira. Milyen furcsán bánik az idő az életművekkel. Miközben Talamon Alfonz nevét mindenki tisztelettel emlegeti, könyvei hosszú ideje gyakorlatilag hozzáférhetetlenek.
– Most, amikor születésének 60. évfordulójára emlékeztünk, mellbe vág, megdöbbent a tény, hogy válogatott műveinek 2001-es kiadása óta, negyedszázada, egyetlen könyve sem jelent meg újra. Hogyan lehetséges ez? Hiszen nevét ma is tisztelettel és elismeréssel emlegetik, megkerülhetetlen alkotónak tartja minden magyar irodalmi kánon, valamennyi nemzedék. Talamon Alfonz őstehetség volt. Könnyedén írt, művein az erőltetettségnek semmi nyoma. Legalább akkora hatással volt a kétezres évek egyetemes magyar irodalmára, ahogyan rá a hátborzongató, félelmetes álomlátásairól ismert Franz Kafka, vagy a latin-amerikai mágikus realizmus képviselői, Gabriel García Márquez, Julio Cortázar és a többiek – mutatott rá Fellinger Károly hozzátéve, hogy Talamon Alfonz tisztában volt az itteni, a mátyusföldi emberek múltjával, s hősei talán épp emiatt olyan kiszolgáltatottak.
Diószeg a végletek városkája, ahonnan több száz zsidó került koncentrációs táborba, a magyarok jelentős részét kitelepítették. Itt néha az álmok is fekete-fehérek. Talamon éppen a túlzások, a borbetűk segítségével mond el maradandót, írásai ezért hitelesek. Talamon Alfonz, ha nem történik meg a baleset, számtalan új regénnyel, novellával ajándékozott volna meg bennünket. De ha olvassuk, ha ízlelgetjük sajátos mondatait, teljesebbé, önazonosabbá válhatunk általuk. Ebben a feszült, ellentmondásokkal teli mai világban biztosan
– zárta beszédét a pályatárs és barát, Fellinger Károly.
Megjelent a Magyar7 2026/21. számában.
