2020. október 22., 19:14

Hetven fertőzött dolgozót találtak losonci kórházban

Mintegy 70 fertőzöttet találtak a losonci kórház dolgozói között – közölte a város önkormányzata Július Höffer, a kórház igazgatójának tájékoztatása alapján.

A város főtere
Fotó: TASR

„Nagyon sok egészségügyi dolgozó kiesett a munkából. Kénytelenek vagyunk átszervezni az ellátást és áthelyezni az alkalmazottakat, valamint a betegek is. A belgyógyászaton, valamint az aneszteziológiai részlegen a legnagyobb a gond. A kórház továbbra is a megszokott rend szerint működik, de csak az akut eseteket látjuk el."

A tervezett műtéteket jelenleg nem tudjuk végrehajtani"

– nyilatkozta a kórház igazgatója a losonci városi lapnak.

Hozzátette: jelenleg katonák segítenek a kórházban, a vezetőség egyetemi hallgatók és más egészségügyi dolgozók segítségét kérte. Az igazgató úgy tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy a kórházban lévő két ambulancia működik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.