2023. augusztus 22., 19:05

Hepaj Nagyidán

A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is csatlakozott a Kárpát-medencei Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózathoz, melynek támogatásával Hepaj címmel világzenei koncertsorozatot rendeznek.  

01_hepaj_fota3_ilosvai.jpg
Fotó: Fábián Gergely

A Hepaj fesztivál ötlete a néptáncegyüttes vezetője, Kupec Mihály felesége, Andrea fejéből pattant ki. A hepaj kifejezés azt jelenti, zajos mulatság, lármás csődület, így arra gondoltak, a fesztivál megszervezésére jó alkalom lenne az Ilosvai Ház megvásárlásának 10. évfordulója. Ez az idei évre, pontosabban július 22-re esett. Elkezdődtek az előkészületek, de közben az együttes felkérést kapott, hogy csatlakozzon a Kárpát-medencei Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózathoz, amit örömmel elfogadtak. A hálózat támogatásával aztán az eredetileg tervezett egynapos fesztivál helyett öt koncertből álló világzenei koncertsorozattá alakult a Hepaj. 

Az Ilosvai Ház kertjében álló pajtában fellépett június 24-én a Bohemian Betyars, majd az említett tízéves évfordulón, július 22-én a Hét Hat Club. Augusztus 25-én jön a Bazseva zenekar, szeptember 23-án az Ötödik Évszak és szeptember 30-án a Góbé. A koncertekhez különféle kísérőprogramok társulnak, mint például filmvetítés, előadás vagy akciófestészet, és persze a táncház sem maradhat el, amelyben mindig az épp fellépő együttes zenél.

Kupec Mihály rámutatott, a fellépőket úgy válogatták össze, hogy tiszta, autentikus népzenét és világzenét játszó együttesek is legyenek. – Az a cél, hogy megmutassuk a fiataloknak, mindkettőre jól lehet mulatni, s hozzászokjanak ahhoz, hogy hozzánk járnak, így talán kicsit könnyebb dolgunk lesz a tagtoborzásnál is az együttesbe, bővíteni tudjuk ezt a közösséget – jegyezte meg.

A népzene az alap
A világzene mindig a gyökereken alapul, azaz a népzenén. Ha az utóbbit jól csinálod, akkor tudsz lépni más irányokba, mondjuk a világzene felé is. Ugyanez igaz a néptáncra is.

Ha jól tudsz autentikus néptáncot táncolni, akkor mondjuk elindulhatsz a táncszínház felé, mégpedig igényesen, nem „hazudozva”. Úgy érzem, a mi utunk is ez, ugyanis mostanában mi is táncszínházi előadásokat csinálunk. Az 1-2-3 A NON után most egy új táncszínházi produkciót készítünk, ez a Jószerencsét!, amit úgy szeretnénk megcsinálni, hogy a Kultúrpajta-hálózat más helyszíneire is elvihessük" – mondta. 

A hálózat célja, hogy a pajták, csűrök, valamint kertek – mint a Kárpát-medence sajátos tájképét meghatározó, jellegzetes épületei – programhelyszínként szolgáljanak, helyi és regionális szinten közösségépítő és -formáló szerepet töltsenek be, illetve egy közös kulturális hálózattá szerveződjenek. A pajták olyan kulturális élettérré válnak, ahol folyamatosan van rá lehetőség, hogy kiállítások, zenei sorozatok, tánc-, film- és képzőművészeti rendezvények, tematikus bemutatók, szakmai előadások és beszélgetések valósuljanak meg. A program a népi építészeti örökségvédelem szerepét is betölti, hiszen hozzájárul a hagyományos faluképek megőrzéséhez és azok sajátos értékére hívja fel a figyelmet. Mindemellett a pajtákat összekapcsolják a Tündérkert-mozgalommal, melynek célja, hogy az őshonos gyümölcsfák visszakerüljenek helyükre, a kertekbe.

Egy Tündérkert létesítését Nagyidán is fontolgatják, bár némileg tartanak attól, a vasgyár szomszédságában mennyire lenne jó helyük a fáknak. Alapos gondozással remélhetőleg megmaradnának, így egyre inkább hajlanak afelé, hogy ősszel mégis ültessenek néhány facsemetét. 

A közösség erősítése

A Felvidéken jelenleg négy kultúrpajta van, Gombaszögben, Gútán, Nagymegyeren és Nagyidán. További helyszíneket is keresnek, hogy a pajtákba hozott programok által megerősödjenek a helyi közösségek. Nagyidán is erre törekednek. 

Igényes kultúrát szeretnénk az Ilosvai Házba és a csűrünkbe. Igaz, egy elég szűk réteghez tudjuk eljuttatni, mert itt szórványban vagyunk, de azt szeretnénk, hogy aki eljön, az jól érezze magát és igényes kultúrával találkozzon

– húzta alá Kupec Mihály. 

Új táncszínházi produkció 

A korábban említett, készülő táncszínházi produkció, a Jószerencsét! kapcsán elmondta, az előadás arról szól, hogy egy bányászközösség hogyan éli meg, amikor új emberek érkeznek a településre. Megjelenik benne a beilleszkedés, a párválasztás és a házasság, de az is, hogyan hat egy családra, amikor a férfi elmegy a bányába, milyen humoros vagy akár életveszélyes helyzetek várnak ott rá, de azt is bemutatják, milyen erősek a nők, ha férjük életét veszti, és nekik kell fenntartaniuk a családot.

Lesz benne egy kis dráma, egy kis humor, vigadalom, de a lényeg, hogy a folytonosságot, az élet körforgását szeretnénk bemutatni. Eltelik egy év, ismét új emberek, új bányászok jönnek, és kezdődik az egész elölről, de mégis van fejlődés

– fejtette ki Kupec Mihály. 

Egyúttal azt is elárulta, a darabot Rozsnyón, az egykori jeles bányavárosban szeretnék bemutatni, a tervek szerint december 3-án, Borbála, a bányászok védőszentje ünnepnapjának előestéjén.

Megjelent a MAGYAR7 33. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.