Hazatértek a nádszegiek
Ma már elképzelhetetlen, hogy mindent, otthont, házat, hazát hátrahagyva menni kellett. Jött a teherautó, felpakolni, vonatra szállni. Sok ember, család viseli a kitelepítés és a deportálás sorspecsétjét, köztük mintegy 450 nádszegi, akik, illetve leszármazottaik hazalátogattak a kitelepítésre való megemlékezésre.
A Szent István-templom mélyen kongó harangja köszöntötte azokat, akiket a történelem viharai, a Beneš-dekrétumok igazságtalan rendeletei elűztek otthonukból. Nézem a megemlékező tömeget, ezúttal kevesebb az ismerős nádszegi arc. A „hazahívottak” nem a Mátyusföldön alapítottak családot. Hetvenöt évvel ezelőtt elűzték, kitelepítették őket, mert nem voltak hajlandók megtörni.
75 évvel ezelőtt Zsigárdról indult a nádszegiek első transzportja, amelyet még ezután sok követett. Összesen kilencvenöt családot, mintegy 450 embert telepítettek ki. Magyarország befogadta őket. Bikal, Egyházaskozár, Tófű, Hegyhátmaróc, Mekényes, Nagynyárád, Hercegtöttös, Versend, Szajk, Csikóstöttös, Kisvejke, Csebény, Dunabogdány, Mike.
– Megannyi jó magyar és sváb ember otthona, akiket a történelem összehozott, akiket a hatalmasok egymáshoz sodortak, de mindeközben megmaradtak embernek – köszönte meg az elmondhatatlant és a megmásíthatatlant, a nádszegiek befogadását Kacz Éva polgármester.
– Azóta is fáj a hiányuk, azóta is érezzük a csonkítás helyét. Ők már nem tudtak hozzájárulni a község háború utáni újjáépítéséhez, mély vallásosságuk nem segítette át a közösséget a normalizáció időszakán. Ők és utódaik nemcsak Nádszegnek és az itthoni közösségnek hiányoznak, hanem fájdalmasan hiányoznak a ma Felvidékéről és a szlovákiai magyar közéletből is – hangzott el Kacz Éva beszédében.
– Micsoda tragédiák ezek az ember életében. Hiába fogadták őket emberséggel egy másik országban, mégiscsak az otthonukat kellett elhagyni a kitelepítetteknek, egy másik helyen gyökeret verniük. Ez az, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül ma sem. Ilyet végrehajtani óriási történelmi felelősség, mindent el kell követni, hogy soha ne ismétlődhessen meg ehhez hasonló – mondta a magyar kormány nevében Nagy István agrárminiszter hozzáfűzve, hogy annyi év után is még mindig hazajönnek ezek az emberek Nádszegre.
– Az embernek sajog a lelke, amikor ebbe belegondol, de erőt is lehet meríteni belőle, ha arra gondolunk, miként voltak képesek ezek az emberek felülemelkedni ezeken a sérelmeken.
A megemlékezésen a magyarországi falvak polgármesterei poggyászcímkéket helyeztek el a kitelepítési emlékműnél, jelezve azt, hogy minden magyar felelős minden magyarért.
A több napon át tartó megemlékezésen a hazatérők és az őket fogadó nádszegiek sétát tettek az öregtemetőben, valamint megismerkedtek a nádszegi Bugár Andrea által összeállított Kettétört életek című kiadvánnyal.
– olvasható a kötet zárszavában. A kitelepített emberek jobban sajnálták a templomot, a temetőt, a szomszédokat, az utcabelieket, a barátokat, mint a házaikat vagy a földjeiket.
Megjelent a Magyar7 hetilap 23022/26. számában.
