Harmincéves a füleki városi rendőrség
Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a füleki városi rendőrség, amely 1991-ben kezdte meg működését. A jubileum alkalmából Agócs Attila polgármester a városi hivatal dísztermében köszöntötte az egykori és jelenlegi városi rendőröket.

Az ünnepségen Agócs Attila polgármester és Benčik Gabriel városi rendőrparancsnok emlékplakettel és oklevéllel jutalmazták a 30 év alatt szolgálatot teljesítő parancsnokokat, illetve minden egykori és jelenlegi városi rendőrt. Majd átvonultak a városi rendőrség megújult székhelyére, mely a Koháry téren, az egykori zeneiskola épületrészében található. A helyiségek hivatalos átadása is a rendezvény részét képezte.
Agócs Attila, polgármester az évforduló kapcsán elmondta, a füleki képviselők három évtizeddel ezelőtt fontos döntés hoztak, amikor Szlovákiában az elsők között megalapították a városi rendőrséget.
„Hiszen nem csak a közrendet felügyelik, hanem a közbiztonságot is növelik. Vigyázzák nem csak a város, hanem az itt lakók vagyonát. Azt gondolom, hogy azzal, hogy városként kistérségi központ vagyunk, nem csak Fülek lakosságát szolgálták ezek a srácok az elmúlt évtizedekben, hanem a kistérségből ide bejáró, itt dolgozó, itt tanuló lakosságot is, úgyhogy nagyon fontos feladatot látnak el”- nyilatkozta a polgármester.
A városi rendőrség munkáját az állami rendőrség és a roma polgárőrség is segíti. Illetve az önkormányzat is mindent megtesz azért, hogy biztosítsa számukra az ehhez szükséges feltételeket, mind képzések, mind technikai fejlesztések terén.
- tette hozzá.
A technikai feltételek tehát adottak, a rendőri állomány azonban az elmúlt évben lecsökkent. Jelenleg 7 rendőr dolgozik a városi rendőrség kötelékében, parancsnokuk Benčik Gabriel.
