Hamarosan új kapun léphetünk be a füleki parkba
Az önkormányzat idén megkezdi a városi park kerítésének építését. A munkálatok részét képezi majd egy új, historizáló jellegű kapu telepítése a mai gimnázium, vagyis a Berchtold-kastély és a szomszédos épület közé. A kovácsolt elemekből készülő új bejárat az eredetileg ott álló régi, történelmi kapu megközelítő másolata lesz – közölte Fülek város közösségi oldalán.

Vankó Iván, a Városi Hivatal Építésügyi Osztályának vezetője elmondta, a parkbejárat felújítása nem csupán az új kaput érinti, hanem a kastélyépület melletti, a gimnázium alatti edzőterem bejáratát képező tér átépítésére is sor kerül.
– magyarázta.
A városi park körbekerítése az éjszakai vandalizmusnak és az alkalmazkodni nem képes lakosok, illetve fiatalok csoportosulásának problémáját hivatott megoldani. Ennek érdekében mintegy 1,4 kilométer hosszú kerítést építenek kerítéselemek felhasználásával.
Kivételt képez a park Sznf utca és gimnázium melletti része. Ebben a részben historizáló kerítés megvalósítása mellett döntöttek, amely a múltat idéző kovácsolt elemek és falazott oszlopok együtteséből áll majd. Emellett két kovácsolt kapu kerül a kastély mindkét oldalára.
A park körbekerítése az előzetes számítások szerint nagyjából 140 ezer euróba fog kerülni, és így az év egyik legnagyobb beruházása lesz.