2020. november 29., 08:59

Hajléktalanok a járvány idején

Komáromban jelenleg 53 hajléktalant tartanak nyilván. Valójában többen vannak a számukra létesített szállóban, valamint fedél hiányában a  parkokban, a bástyák, a hidak tövében tanyázó polgártársaink.

Kollár Zoltán magánvállalkozó a melegételre várakozókkal

A világjárvány idején sokan aggódnak amiatt, hogy a hajléktalanok fokozott mértékben hozzájárulhatnak a fertőzés terjedéséhez. Helyzetükről és támogatásukról a Komáromi Városi Hivatal szociális osztályán érdeklődtünk.

Szálló és éjszakai melegedő
Közel két évtizede működtetünk hajléktalanszállót a Vár út 22. szám alatt minisztériumi támogatással. A város tavaly 28-ról 35-re bővítette a konténerházak befogadóképességét, valamint megnyitotta a szemközti éjszakai melegedőt, ahol alkalmanként 7 rászorulónak nyújtunk fekvőhelyet. A két szolgáltatásunkat (szintén minisztériumi támogatással) egy higiéniai központ egészíti ki, ahol használhatják a zuhanyozót és a mosógépet

–  mondta el lapunknak Koncz Adriana, a szociális osztály vezetője.

A vezető arról is beszámolt, hogyan kerülhetnek be az otthontalanok a hajléktalanszállóba. Vannak olyan hajléktalanok, akik személyesen a hivatalban kérnek segítséget. Aki teljesíti az önkormányzat rendeletét, az szerződéssel 3 hónapra beköltözhet a szállóba. Ha betartja a házirendet, a szerződését akár többször meghosszabbíthatják. Akadnak olyan lakók, akiknek lakossági bejelentés alapján, vagy a városi rendőrök javaslatára biztosítják ezt a lehetőséget. Van egy hajléktalantérképük, amelyen megtalálható a tartózkodási helyük, tehát kapcsolatba léphetnek velük, felajánlva az ideiglenes szállást. Persze csak azoknak, akik nem rendelkeznek magasabb bevétellel, mint a létminimum összege. A beköltözőknek havonta 26,40 eurót kell fizetniük, ami havi négyszeri zuhanyozás és kétszeri mosás árát is tartalmazza. A belső szabályzat értelmében odabenn tilos az alkohol- és a drogfogyasztás, valamint az összeférhetetlen viselkedés és az agresszivitás. A házirend betartását az éjjeliőrök és a városi rendőrök felügyelik. Csak egyedülálló felnőtt rászorulókat helyezhetnek el, gyermekes családok nem vehetik igénybe a lehetőséget.

A tél beálltával több a lakó
November derekán 25 lakónk van, de a téli zimankó beálltával mindig telt házzal működünk. Sajnos, Komáromban is egyre több a hajléktalan, és köztük egyre több új arc bukkan fel. Vannak, akik a járásbeli falvakból érkeznek városunkba. Az éjszakai melegedő november 1-től március 31-ig, naponta 18 órától reggel 8-ig tart nyitva. Ez ingyenes szolgáltatás, s akik ezzel élnek, legalább normális ágyon fekve, melegben éjszakázhatnak, nem fagynak vagy betegednek meg a szabad ég alatt. Ráadásul előtte le is zuhanyozhatnak, amit az éjjeliőreink érkezéskor felajánlanak nekik, hiszen a tisztálkodás a járvány idején fokozott követelmény. A járvány alatt a lázukat is megmérjük.
 
Tesztelés és ételosztás

A további járványügyi előírások betartása kapcsán megtudtuk, hogy ezekben a hónapokban mindkét létesítményben a szokásosnál is fokozottabban ügyelnek a higiéniára. Folyamatosan betartatják a maszkviselést, gyakrabban fertőtlenítik a szállót és a melegedőt, s az ott élőket két alkalommal, tavasszal és az első őszi országos tesztelés alatt helyszíni antigéntesztelésnek vetették alá. Örvendetes, hogy valamennyiük mintavétele negatív eredménnyel zárult, ezért nem kellett elkülönítőt kialakítani a fertőzöttek részére.

Komáromi hajléktalanok
A száradó ruhák a higiéniai központ igénybevételéről árulkodnak
A tesztelésre vonatkozó feladatokat mindig a munka-, szociális- és családügyi minisztériumtól kapjuk. A tárca korábban azt tervezte, hogy kéthetente kerül sor mintavételre. Aztán az eredeti szándékát úgy módosította, hogy ilyen gyakran csak az ún. piros járásokban kell teszteltetni, amiből a mi hajléktalanjaink kimaradtak. November 9-én azonban a helyi szállóban és a melegedőben dolgozókat újrateszteltették. A továbbiakban is az éppen aktuális minisztériumi rendelet szerint kell eljárnunk.

Rákérdeztünk, hogy a sportcsarnok melletti ruhagyűjtőben a pandémia idején is fogadják-e a társadalom peremén élőknek szánt ruházatot. Ha tavasszal elkezdődik a stadion újjáépítése, akkor újabb helyszínen nyitnak ruhagyűjtőt. Már keresik a célra alkalmas helyet. Szerdánként és szombatonként szokták átvenni a ruhaadományokat. A tervezett költözés miatt azonban jelenleg már nem gyarapítják a meglevő készletet, úgyis elegendő téli ruházattal rendelkeznek.

Kollár Zoltán vállalkozó irányításával, az egyházak és vendéglők bevonásával telente melegételt szoktak osztani az éhezőknek. Bár a járvány miatt a vállalkozók bevétele is alaposan csökkent, többen a nehéz időszakban is vállalják a jótékonykodást.

Megegyeztünk az egyházak helyi képviselőivel, hogy idén decemberben kezdjük a sokak által várt ételosztást, ami a tél végével zárul. Romló anyagi helyzete ellenére egy tucat étterem tulajdonosa vállalta az ingyenétel főzését. Mivel a járvány idején tilos a gyülekezés, heti három alkalommal fogjuk kiszállítani a hajléktalanoknak a melegételt. Mivel az eddigi segítőtársaink többsége a veszélyeztetett csoportba tartozik, jól jön az ifjabb önkéntesek segítsége. A polgárőrök megígérték: az ételt és a meleg teát a saját autójukkal szállítják ki azokra a helyszínekre, ahol több rászoruló szokott tanyázni. Számukra tartós élelmiszert is gyűjtenek a Bauring és a Bástya élelmiszerboltban, valamint a Földes pékségben, ahol folyamatosan várják a jó szándékú emberek adományait.   

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/48. számában.

Komáromi hajléktalanok
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.