Ha az időjárás engedi, irány a felújított komáromi műjégpálya!
Egyre korszerűbb a komáromi Erzsébet-szigeten hozzávetőleg négy évtizede működő műjégpálya, amely fedett korcsolyapálya hiányában egyetlen ilyen jellegű helyi létesítményként várja a korizás híveit. Annak folyamatos felújításáról és a további kulisszatitkokról Kollár Gábor mérnökkel, az üzemeltető Comorra Servis járulékos szervezet igazgatójával beszélgettünk.

„Mivel évek óta gyakran beázott a gépházunk tetőzete, elkerülhetetlenné vált annak alapos javítása és szigetelése, ami az időjárástól függően még folyamatban van. Továbbá e főépület festetésére, a nyílászárók cseréjére és a pálya körül egyéb munkálatokra is sor került. Egy fából készült kis büfé létesítésével pedig megkönnyítettük a korizók életét.
Eddig ugyanis korcsolyában elég nehéz volt feljutniuk az emeleti büféhez. Átfestettük az öltözőhelyiségeket, illetve a kültéri padokat és az ottani öltözőrészeket is. Újra cseréltük a rozsdás kerítést azért, hogy az utcafrontról is látható legyen a pálya. Kiemelendő, hogy több évtized után a réginél korszerűbb jégtisztító gépet is vásárolhattunk.
– mondta el a Ma7-nek Kollár Gábor direktor.
A megszépült, hozzávetőleg 1800 négyzetméteres jégpályán az időszerű járványügyi rendelet szerint egyidejűleg legfeljebb 120 korcsolyázó róhatja a köröket, akik különféle szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Jó hír, hogy a belépőjegyek ára az év elején nem emelkedett. Bónuszként pedig az új év első napján extra hangulatfényekkel, kellemes zeneszóval és hosszabbított nyitvatartással járultak hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
A bejáratnál a 12 évnél fiatalabb gyerekek védettségi igazolványát nem kérjük el, de az idősebbeknek azt a belépőjegy megvételekor fel kell mutatniuk” – hangsúlyozta.
Örvendetes, hogy a pálya korszerűsítésével nem járt együtt áremelés, tehát a felnőttek továbbra is
3,50, a nyugdíjasok, az egészségkárosultak és a 15 év alatti gyerekek 2,50, a szervezett óvodás és diákcsoportok tagjai pedig a nyitvatartási időn kívül, fejenként 1,50 eurót fizetnek.
A 10 belépésre jogosító bérlet felnőttek esetében 30, nyugdíjasok, egészségkárosultak és gyerekek esetében pedig 20 euróba kerül. A korcsolya nélküli kísérők 1 euróért nyernek bebocsátást. Az öltözőhasználat díja 50 cent. A korcsolyák élesítését hétfőtől csütörtökig, korcsolyapáronként 3 euróért végzik, a korcsolyák kölcsönzése pedig egy alkalomra 2 euró 50 centbe kerül, s az 10 euró letét ellenében történik. A jégpálya bérleti díja zuhanyozási lehetőséggel és száraz előkezeléssel együtt óránként 80, illetve vizes felületkezelésel együtt 90 euró.
– tájékoztatott a további részletekről az igazgató.
Azt is elmondta, hogy a január 10-ig tartó téli szünidő munkanapjain 10-13 óráig, majd a déli pályatakarítás után 14-17,30 óra között van nyitva a pálya, ahol szombatonként egészen fél hétig lehet korizni. A személyi feltételekről pedig elárulta: továbbra is Jaroslav Malina a létesítmény vezetője, rajta kívül egy-egy hölgy dolgozik a pénztárban és a kölcsönzőben, s műszakonként két gépész, megosztva a feladatokat, felel a gépház működéséért, illetve a megfelelő jégfelület létéért.
Kérdésünkre, hogy miután Dél-Komáromban decemberben megnyitották a kisebb, de ingyenesen látogatható koripályát, észlelték-e a forgalmuk visszaesését, Kollár úr így válaszolt:
Végül az elmondottakhoz hozzáfűzte: a folyamatos korszerűsítés híve, s akad még javítanivaló a létesítményen. „A másik, vagyis az öltözőknek helyet adó épületünkre és a mosdókra is ráférne a felújítás. Azt is átgondoljuk, hogy a pálya menti, tágas füves területet nyaranta hogyan tudnánk legjobban kihasználni.
Esetleg majd szóba jöhet a görkorizás vagy más attrakciók meghonosítása, hogy ne csak február végéig fogadhassuk a látogatókat...“
A téli stadionnal kapcsolatos további információk itt olvashatók.