2021. július 29., 09:37

Gyorsvasúti vonal épülhet Kassa és Miskolc között

Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolc–Kassa gyorsvasút megvalósításáról a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Kassa Megyei Önkormányzat.

Miskolc–Kassa gyorsvasút együttműködési megállapodás
Rastislav Trnka és Bánné Gál Boglárka aláírja az együttműködési megállapodást
Fotó: facebook.com/bannegalboglarka

A megyei önkormányzatok vállalták, azon dolgoznak majd, hogy megvalósuljon a vasúti pálya és közlekedés fejlesztése a két megyeszékhely között, illetve ütemesebben növekedjen a vasúti személy- és áruszállítás aránya.

Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke rámutatott, a két megyei önkormányzat együttműködése nem új keletű, számos megvalósult projektet tudhatnak maguk mögött, s több programban vesznek részt közösen, ilyen a Via Carpatia EGTC vagy az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország határon átnyúló együttműködési program.

A gyorsvasúttal kapcsolatos együttműködési megállapodás aláírását mérföldkőnek nevezte, s kiemelte, minden rendelkezésükre álló lehetőséget kihasználva azon dolgoznak a jövőben, hogy a vasúti közlekedés fejlesztése, a személy- és áruszállítás növekedése által jelentősen csökkenjen a közúti személy- és áruforgalom, illetve a környezetszennyezés.

Miskolc–Kassa gyorsvasút együttműködési megállapodás
Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke
Fotó:  facebook.com/bannegalboglarka

Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke megjegyezte, Kassa megye szomorú elsőbbséget tudhat magáénak gyorsforgalmi utak és autópályák tekintetében, ugyanis mindössze 37 kilométernyivel rendelkezik, a forgalom – a teherforgalmat is beleértve – másod- és harmadosztályú utakon zajlik.

Örömét fejezte ki a két megyei önkormányzat együttműködése kapcsán, s reményének adott hangot, hogy elindulhat egy folyamat, ami a jövőben nemcsak Kassát és Miskolcot, hanem a régióban élőket is közelebb tudja hozni egymáshoz.

Miskolc–Kassa gyorsvasút együttműködési megállapodás
Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke
Fotó:  facebook.com/bannegalboglarka

Sántha Gergely, az Észak-Magyarországi Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója elmondta, feladatuk olyan fejlesztési projektek életre hívása, amelyek elhozzák az észak-magyarországi régió felvirágzását, felzárkózását a nyugati országrészhez. Hozzátette, ehhez meg kell találni a régió számára stratégiai fontosságú partnereket és együtt kell működni velük.

Mint mondta, feltett szándékuk, hogy a Miskolc–Kassa gyorsvasút projekt a lehető leghamarabb a megvalósítás fázisába lépjen, és néhány éven belül érezhető legyen a fejlesztésnek a régió lakóinak, munkavállalóinak életminőségére és a régió gazdasági potenciáljának javítására gyakorolt jótékony hatása.

Miskolc–Kassa gyorsvasút együttműködési megállapodás
Sántha Gergely, az Észak-Magyarországi Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója
Fotó:  facebook.com/bannegalboglarka
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.