Gyorsan „elnyeli” a bő negyedmillió eurós állami támogatást a komáromi városkassza
A nemrég jóváhagyott, jövő évi konszolidációs intézkedéscsomag miatt a lakosokon, kis- és középvállalkozásokon kívül az önkormányzatok is nehezebb helyzetbe kerülnek. A megszorítások közepette örvendetes hírnek számít, ha az utóbbiaknak is csurran-csöppen némi állami támogatás. A Komárom városnak beígért 269 ezer eurós pénzinjekcióról azonban gyorsan kiderült, hogy az eredeti összeget 60 ezer euróval máris csökkentették, a megmaradt többletpénz pedig egy másik felső rendeletnek „köszönhetően” valójában mínuszt eredményez a városkasszában. Minderről a városi önkormányzat november hatodikai, 14. ülésén is szó esett…

„Hozz is ajándékot meg ne is…!” – Mátyás király meg az eszes lány című népmesében szereplő próbatétel jutott az eszembe a tegnapi önkormányzati ülés egyik napirendi pontja kapcsán. Ugyanis a mesében szereplő lány az egyik szitába tett, s a másik szitával lefedett galambot vitt a királynak, aki annak meglétét nem is élvezhette, mert az ajándékozó a találkozásukkor az egyik szitát leemelte a másikról, s a galamb pedig azonnal elrepült. Tehát vitt is ajándékot, meg nem is. Ahogy Komárom város is kapott meg nem is állami támogatást az egyik kezével adó, a másikkal pénzt elvevő állam bácsitól.
Keszegh Béla polgármester a vonatkozó napirendi pont kapcsán megköszönte Erik Vlček parlamenti és városi képviselőnek azt, hogy a törvényhozásban többedmagával együtt szorgalmazta a nagyon feszült helyzetben levő önkormányzatok kompenzálását, miközben véleménye szerint a többi kollégája e téren kevésbé volt aktív.
„Ennek köszönhetően Komáromba majdnem 269 ezer euró érkezett dotációként. A rossz hír viszont az, hogy a pénzügyminisztérium, illetve az ahhoz kötődő szervezetek pár nap múlva módosították az önkormányzatok bevételi prognózisát, s mindjárt 60 ezer euróval csökkentve ezt az eredeti összeget, vagyis abból 209 ezer euró maradt. Ráadásul azáltal, hogy az óvodák finanszírozása átalakult, nekünk azok fenntartójaként még az idén a tervezettnél eggyel több havi bért kell kifizetnünk az óvodai alkalmazottaknak. Ekképp a jó hírnek számított 269 ezer eurós plusszból több mint 20 ezer eurós mínuszba kerülünk” – adott magyarázatot a kialakult helyzetre.
Ismételten sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szlovákiai önkormányzatok egyre nehezebb pénzügyi helyzetbe kerülnek, miközben a bevételi oldalukról sem állítható az, hogy túl rózsás lenne.
„Jövő héten két miniszter is jön Komáromba, s rajtuk keresztül, Vlček képviselő közreműködésével azt is szeretnénk kommunikálni, hogy igazságtalannak tartjuk a pénzelosztást, hiszen a magasabban fekvő települések, illetve az 50 ezernél több lakossal rendelkező városok több pénzt kapnak, mint az alacsonyan fekvők” – fejtette ki Komárom polgármestere, megjegyezve: „akik az önkormányzatoknak segítenek, azok egyúttal a lakosoknak is segítenek”.
Végül a képviselőtestület határozatot fogadott el arról, hogy a városi költségvetésbe befogadják a 60 ezer euróval csökkentett állami támogatást, amit rögtön el is költenek az óvodai dolgozók bérének kifizetésére. Tehát az eddigi gyakorlattól eltérően a fenntartónak az összességében több mint 220 ezer eurónyi decemberi bérüket nem 2025 januárjában, hanem még az idén decemberben ki kell fizetnie annak ellenére, hogy e tétellel korábban nem számoltak.
Andruskó Imre városatya az elhangzottakhoz hozzáfűzte: az óvodák felé mielőbb jelezni kell azt, hogy a december végén dolgozóik számlájára érkező összeg nem karácsonyi jutalompénz, illetve 13. fizetés lesz, hanem az előző években január elején esedékes havi bérük, s azután már csak 2025 februárjában kapnak fizetést.